élet első nekifutásra

úristen, megbámultam egy buch nőt

olyan szép fickós volt.

az isten üzent tegnap, amikor legalább öt órányi munkám veszett oda, az ösztönszerű kontrolessek nyomogatása ellenére, amikoris a vörd halálüres állapotában nyillt meg este tíz után, mondom akár alattam a föld is. eztkövetően ezt elmeséltem maguknak, de persze az isten újfent üzent azzal, hogy a bejegyzés sehol.

nekem az úristen folyamatosan üzen, mégpedigazthogy kabbe.

egy. főnök kettőpontnulla úgy ráugrott most a mikinek feleséget keresünk témára, hogy szerintem alekosz hamarosan elbújhat mellettem, ha rajta múlik. komolyan mondom olyan idegesítő az egész, hogy rendesen félek mikor vágom a homofób fejéhez, hogy hagyjadmárbzmg, hát buzivagyok, nemkell senki csúnyája bzmg.
kettő. ugyanakkor a végletekig tudok azon röhögni hogy milyen emberek milyen ügyekben kiknek írnak miket éslegfőképp hogy. a mai topötben benne voltpéel amikor vki úrhölgy helyett aztírta, hogy úrnő és én csak a combom csapkodom bár lehet simán csak műveletlen vagyok. mondjuk ez akkoris vicces volt.
három. a dolgozóban pizzát vacsorázni ciderrel estetízkor az nagyon beteg dolog, ugye.

volt négy is, de már elfelejtettem.

onnan lehet tudni, hogy egy spamben érkezett fasznövesztő tabletta kamu, hogy a hölgyeknek való megfeleléssel kezdődik. buzi vagyok kérlek, a hölgyeknek akarok a legkevésbé megfelelni.

mellesleg nincs is jobb fasznövesztő, mint egy jóképű meztelen fiú karnyújtásra.

arra jöttem rá, pusztán logikai alapon, hogy muszáj találnom egy tisztességes kapcsolatot és a seggreült kis életemet össze kell szedben benne. akkor talán majd nem fogok czigizni, talán elmennék orvosokhoz, elkezdenék sportonli és lefogynék, biztos hogy nem laknék a dolgozóban, ami ugyan dícséretes és komplett hülyeség, de egyáltalán nem profi dolog és talán lenne annyi szeretet a kis mellkasomnak tapadó bőrében, hogy nem fordítanék némán hátat főnök kettőpontnullának amikor olyat mond ami nem tetszik, mert ez bizony buzis és nem szép dolog.

kicsit most nem veszek észre dolgokat és ennyit nem ér heti nyolcvanóra munka.

el vagyok most egy kicsit szottyadolva, nem is igazán érdekes, viszont ezt nem bírom megunni, már napok óta, a the glee project óta bírom a kis duckómuckót,

és szomorú időkben nincs is jobb gyógyszer, mint egy kis drag.

fent ültem a hatodikon egy hatalmas hófehér tárgyalóban. az egész olyan szürreális volt, az ablakok a dunára néztek, de a terem maga tiszta volt és steril. fehérek voltak a falak, a bútorok, sehol egy növény, vagy egy dísztárgy, középen a hatalmas fehér kerek asztal, körülötte pedig a design székek, mondom szürreál a köbön.
akkor kopogtattak és belépett egy férfi. szürke jóvágású öltöny volt rajta, a haja vörösesszőke volt, az arca szeplős, kicsit félénknek hatott, no meg negyvenesnek, bár igazából ötven is elmúlt. bemutatkozott és leült, mikor hirtelen lármával benyitott egy teltkarcsú nő. hatalmas göndör haja volt, mély dekoltázsa, rengeteg ékszere, meg egy louis vuitton táskája. ő volt a pszichológus. csilingelő hangon mutatkozott be, majd leült velem szembe és biccentett a pénzügyi tanácsadó fickónak. mindenféle papírokat vett elő és kérdezgetni kezdett azon a csilingelő hangján úgy, hogy minden kacagásba futott át, meglehetősen idegesítő dolog volt tőle, nem értettem, hogy zavarban van, vagy ennyire mulatságos valami. jegyzetelt. elmondtam neki, hogy ki vagyok, mi vagyok, honnan jöttem és hogy ugyanoda is megyek vissza, nem akarok nagyobb változtatást az életemen. a nő gondosan felírt mindent, a férfi pedig feszülten figyelt, bár az arcán lehetett látni, hogy nem nagyon hiszi el amit mondtam.
megint kopogtak és belépett egy alacsony, nagyon kövér fickó, izzadt mint a ló és látszott rajta, hogy a háta közepére se kívánja az egész helyzetet, hogy csak úgy valaki hirtelen bedobta ebbe az ügybe. ő is bemutatkozott, majd leült. bemutatta a nőt, elmondta kicsoda és miért van itt, majd ugyanezt a férfival is, aztán hozzám fordult, hogy vane kérdésem. mondtam, hogy nincs. ami lényeges azt elmondtam, a többi pedig magától fog történni. kicsit izgatott lett és láttam rajta, hogy nagyon meg szeretné kérdezni, hogy mi lesz ezután, de valahogy nem tartja illőnek, hát elmondtam neki is. nem változtatok az életemen, minden marad a régiben. járadékot akarok egy listányi embernek, és pár nagyobb kiadástól eltekintve a pénzt be fogom fektetni. értetlenül állt az egész előtt, de bólintott.
aztán megérkezett az ügyvédem, az én jóképű, magas, pergőnyelvű ügyvédem, elém tette a papírokat.

ahogy megbeszéltük, az aprót ma átutalják, a hárommilliárdot pedig a jövőhéten  a százmillás számlákra, a hat pénzügyi céggel a szerződés már elő van készítve. bólintottam és a tollért nyúltam.

nem tudok aludni most egy kicsit.
jövőhéttől az van, hogy rajta lesz a nevem az ajtón, a telefonon, azon a rengeteg papíron, dolgozókettőpontnulla finally has been arrived. persze nem a munkától félek, azt már egy jó ideje csinálom laposban, csak valahogy mégis itt ugrál bennem föl le a bizonytalanság, hogy mégis mi lesz, hogy lesz, tele vagyok tervekkel, amiket majd szép lassan föladogatok, rengeteg dolog van, amit szeretnék, meg ahogy szeretném, új rendszereket és módszereket fogok bevezetni és ugyan nem én leszek a főnök, de úgy kell csinálnom, hogy észrevétlen is érvényesüljek és egy új dolgozót csináljak az egész helyből ez a titkos feladatom, mint a realitykben és persze ott a sok ismeretlen kaland is, a mi kisfiunk végre felnő asziszem,

nem tudok aludni most egy kicsit.

szóval kijöttem a boltból a rendesen megpakolt bevásárlókocsival, amíg a lány a dolgozóból visszament valamiért, mondom addig bepakolok. az eső esett, a szél fújt, kicsit utópisztikus egy helyzet volt, bár ez igazából nem számított. odaléptem az autóhoz, nyomtam a gombot a kulcson, semmi. nyomtam a másikat, semmi. mondom biztos akkor a kulccsal. betolom, elfordítom, központizár fel, ajtó kinyit, riasztó ordít, debénavagyokbzmg. becsuktam, visszazártam, felhívom a lányt.
hát ő nem tudja, sose csinált még ilyet, siet. felhívtam főnökkettőpontnullát, elvileg ő jár a kocsival mindig, aztmondta hogy amióta nála van a kocsi, cirka két éve, még sose csinált ilyet, nem is tudta, hogy van benne riasztó. mondom de főnök figyelj. odasétáltam és kommentároltam, hogy most nyomom a gombot és semmi, most nyomom a másik gombot és megint semmi, most beteszem a kulcsot, most elfordítom, most felnyílt a központizár, most kinyitom az ajtót, a többit hallod, mondta, hogy hallja, de ötlete sincs, várjam meg a lányt és jöjjünk valahogy haza. jó, mondtam neki.
épp kerülöm meg az autót az orránál, hogy fedezékbe álljak az eső elől, amikor figyelmes leszek egy márkajelzésre.

nos, ez nem a mi autónk volt, a mi autónk, ugyanolyan szín, forma, kerekek, minden, de más márka, kerek tíz méterrel arrébb volt. röhögés.

de a kulcs kinyitotta az autót. röhögés.

eztán egész nap a milettvolnaha kezdetű mondatokkal érkeztették a tulajt, pakoltatták be velem a cuccot, jöttek a rendőrök, zárt rám az autó, amikor megpróbáltam beindítani, végül mindenki úgy ment haza a dologzókettőpontnullából, hogy görcsben fájt az összes gyomra a szószerint földön fekve röhögéstől.

épp egy csokiskekszel púposra rakott kocsit toltam a boltban, amikor szembe jött velem a tűzoltó.
a tűzoltó magas volt, bronzbarna, vagány fekete haja volt és olyan jóképű, mint aki most lépett le a naptárról és istenem, olyan jókötésű fiú volt, hogy a vérkeringésem három ütemet is kihagyott, hogy aztán hosszantartó fájdalommal újrainduljon.
akkor nagyon régtől egy kicsit megint úgyéreztem, hogy nem vagyok se kövér, se csúnya, se semmi, csak jár nekem is, mint bárki másnak a prince charming

mert mindenki megérdemel egy igazi férfiölelést.

a mellszőr olyan, mint egy jódrága audi.

aki menő villant vele, mindenki másnak meg csak van.

minden körülmények között imádom a közhelyeket, észre is vehették mennyivel dobálózok itt a blogonismondjuk, tehát vegyünk egyet dekára
úttalan utakon.
mégis miabüdöslófaszt jelent ez, kérdezem, hogy lehet valamilyen út úttalan, hogy a picsába lehet ilyen mélyenszántó rímet kitalálni, nemfogomfel a csököttkis agyammalbzmg, nemfogomfel.

ténylegnem.

az igazi költészet a hivatalos leveleimben lakozik.
van egyrészt a blogos szóösszetételezésem, bár az egyszerű logika, amit egybemondok, azt egybeírom, meg mondjuk, hogy nem írom le, hogy tavaly, mert elbizonytalanodok a jében, meg ilyenek, aztán van az is, amikor az évtizedes tanult kollégák leveleit stilizálom át, enyhe fejcsóválással, kedves barátom, ez helytelen szóhasználat, egyebek. a legnagyobb szerelmem a tájékoztatjuk továbbá kezdetű mondatok konvergenciája, olyanok, mint amikor a fentieken túlmenően előadjuk, immmádok előadni,

gondolom tudták.

van itt most ez a négynap, nyugi mindjárt beér a vonatom és nem blogozok megint egy hétig, szal van ez a négynap, ami mindenkinek pihenés meg ilyenek nekemmeg az az első ami eszembe jut, szégyenbzmg, hogy akkor most négy napig nem kell menni a jelenlegi dolgozómba és akár négy napot bent is aludhatnék a leendő dolgozómban és úmennyisokfeladatot meg tudnék csinálni reggelöttől estetízigmindennap és csönd lenne és nem lenne bent senki csak én, meg a csokiskeksz, meg a rádió, meg az a mérhetetlensok feladat amit két éve senki nem csinált meg.

unless, nemjuteszembemagyarul, valaki el nem viszi a mikit kirándulni.

megnéztem a statot éshát lófaszse olvassa ezt a blogot, mondjuk lófaszse írja úgyhogy

fair enough

ma jön az új ubuntu, gondolom este, mint az előző, én meg a dolgozóban alszom, májkbúk meg otthon.

szomorú napok ezek, én mondom.

semmit nincs időm kommentárolni időben, mert hát, tudjáktudják, de akkor most adó.
állítólag megadóztatják az ember seglyukát is, különösen azt ameiket kétirányba is használnak, méghozzá ott mindenki fizet, duplán, úgyhogy eztán lesz csak igazi a seggbebaszás.

however, kicsit arra emlékeztet engem ez az egész, hogy rohadjon el az összes gyurcsánista szoczi fasz, vagy valami ilyesmi, ehhez képest pedig már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy az ember fizetését egyazegyben beszopja az állam, aztán meg majd kapsz segélyt, ha helyesen kitöltöd a nyomtatványt, az meg már a modern kommunizmus, vagy most nem, kérdezem.

hiába, nem tudom megunni ezt a szart.
a bozontot szeretem, mert aranyos és egyedi, bár nekem nagyon gizda és túl karácsonfa, meg tök alacsony, de akkoris. a attilávalmeg úgyvagyok, hogy kockacukor, de kibaszottul idegesít. balázs ott megállt, hogy feelin good, azt nem lehet felűlmúni, szerintem egyáltalán nem helyes. a gigitől lefosom a bokám olyan jó, bár azért nagyon sokat kellene még tanulnia, de tényleg ő lehet a magyag giyoncé, már csak azért is, mert nagyon sokmindenben egyformán vannak a nővel, de piszkosul oda kell figyelni, mert a nő is úgy lett az aki, hogy mint egy tank úgy vonult és orrvérzésik képezte a hangját, ezt kéne neki is és lenne grammynk, az fix.
akit viszont a végletekig imádok az az andi. a hangja oda meg vissza, van egyénisége, legalábbis a zenében és az se utolsó, hogy egy édesség a fiúja. csak attól félek nagyon, hogy el fog veszni a frizurákban, meg a divattervezőkben, meg az anyukájában, meg minden, ja meg hogy gigipapa nehogy megvegye a döntőt.

egyebekben a műsor gusztustalan, undorító és a tököm kivan a reklámokkal, meg a csóró kűkökkel, meg hogy egymás hátán kapaszkodnak fel, gondolok az amerigára, meg a mostkiesett csajra.

azér az a nemmindegy, amikor felhívom a nőt, hogy nemkaptam egy rend fizetést most éshogy mostakkor mivanezzel pontosan, mire lebasz, hogy akkor biztos nem papíroztam időben, mire mondom, hogy de drágám, mindent megcsináltam időben, as always, mire lebaszta a telefont az asztalra és elkezdett mocskoskurvaanyázni, hogy ez nemigaz, hogy mindig rajta keresik ezek a majmok a pézt, közben valaki elhűlve kérdezgette, hogy de kiaz, dekiaz, mondta, hogy valami ótvaros faszfej a városból, mire megtalált valamit, felvette a telefont és habogott valamit, hogy valaki nem írta alá náluk, mire mondtam, hogy ez most akkor mérazénsaram, mire megint kurvaanyázott, hogy rohadjak már el, kisbuzifaszszarrágónyomorék, de így komolyan szószerint, nem gondolom, hogy majd kifizetik hóközben, mikor az a czégnek háromezer forintjába kerülne, mondom bocs hogy élek.

a vicc az, hogy egy hónap múlva az új dolgozóban az lesz, hogy az új cégem a tulajdonosa a mostaninak és majd bemegyek hozzá, hogy szevasz én vagyok az a faszfej, aki egyszer, egészen pontosan egyetlenegyszer bátorkodott felhívni, valami jogos aprópénzért és nyújtom majd a kezem, miki rivers, beosztás, cégnév, újváros, a főnököd, te ribanc.

csak bolond lyukból fújhat ilyen bolod szél, szólt az apám, én meg mondtam is neki, hogy még szerencse, hogy ilyen tájékozott a világ dolgaibanhát

mi lenne velünk nélküle.

és lezárja a biciklit úgy, hogy a kereket a vázhoz és betolja a tárolóba, nos kedveseim, ezt csak vállra kell venni, otthon meg levágni a budi zárat róla.
hát tudják mit csináltam, kérdezem, áttettem egy feltűnően másik helyre, hátha eszébe jut, hogy a vázat zárja a tárolóhoz.

bár valószínűbb, hogy aki hülye az ragaszkodik is ehhez, így átáll a kerék tárolóhoz kombóra. tökmindegy.

útálom a rohadt kurva alkoholista gyülekezetet, heti legalább kétszer az a program, hogy órákon át isznak hatmilliárd éves töksüket vén szarokkal és óbégatnakbzmg, nyomor komolyan.
és erre, meg a tizenkétórámra még rátrómfol ilyen agybeteg buzeránsokkal, hogy írjak nekik dvdt. namost. több száz dvdt írtam már életemben és soha egyikkel se volt gond, kivévve azokat, amik az alkoholistáknak kellettek, azokat sose lehet lejátszani, egyáltalán fel se ismeri semmi, de még csak nem is passzol a foglalatba. pedigőbzmg próbálta a tévén is, meg a gépen is és ne mondjam már, hogy de gépen mennie kell, mert biztos, úgyérti HALÁLBIZTOS hogy _én_ elbasztam az egészet, mert hülye kis geci takony vagyok, meg minden, örökké hülyének néznek, a nő is múltkor a dolgozóban, pedig neki én vagy a zisten, mert tőlem függ a dolog, ha én aztmondom akkor ésígytovább, erre bekamuz nekem valami ordasnagy faszságot, mire én cinikusan, hogy ja igen éstem igaza van, a luvnya meg még mindig vár, de fog is basszameg, ha feltétel van teljesítse a kurva száját ne hazudgáljon, aki meg alkoholista az dugja fel a picsájába a dvdt és azon pörögjön, hamarabb elszédül mint a rohadék pancsolt tablettásbortól.

egyszer mindenkit orrba fogok vágni és aztán soha nem szólok hozzá és akkor egyszer majd nem lesz senki, de senki aki idegesítsen. faszom.

most persze az egész internet kiröhögte a google glass cuccot, hogy biztos telebasszákmajd hirdetésekkel és tök használhatatlan lesz és ezen parodizáltak, csakhogy nem látták ezek még a megasztárt asziszem. konkrétan azt várom, hogy mikor lesz, hogy a szakosandi a szám közben kisétál oldalra, abbahagyja az éneklést, középre besétál egy szendvicsember, akire tilla krétával felírja, hogy halmajugrán csirkefarhát ötkilencvenkilenc, aztán mehet tovább a dal, mondjuk. demost nem, kérdezem.

úgy csinál a tévékettő, mint aki a teljes magyar deficitet ki akarja fizetni a megasztár bevételéből, mert ők már csak ilyen jófejek. nyilván.

olyan hülyén érzem magam. nem is az, hogy bejárok a másikvárosban egy dolgozóba, ami igaziból még nem is az enyém és bentalszok a kis garzonban és tizenhatórában tolom a történetet, mikor mindenkimásmeg hazamegy, hanemhogy szombatvan én meg a vonaton ülök, hogy ma is rágjam egy kicsit az sos feliratú _szekrényt_ pedig senki nem kérte, de egy hónap múlva már az én szekrényem lesz.

nemisaz, hogy nemezért fizetnek, de legalább hátbabasznának, hogy köszi, hogy lapátolod a szart a nyakunk körülről.

nemisaz, hogy panaszkodjak, vagy türelmetlenkedjek, vagy sajnáljanak, de legalább a riasztó kódját tudnám.

id meglepett valamivel, amit nem teljesen értek, de nyilván köszönök és szeretet meg minden.
egy. fizikából tök hülye vagyok. az még megvan, hogy a seggem a föld felé húz, de mondjuk már ez a voltamper vonal teljesen kínai, nem értem az összefüggést, meg hogy mi mire jó, nem is érdekes. a legnagyobb talány nekem ilyen ügyben egyébként, csak el ne röhögjék magukat, de a hűtő. az megvan, hogy egy nagyon ellenálló kis vas árammal meleget csinál, meg azt is értem, hogy ha kivesszük a meleget egy dobozból, akkor ottmarad a hideg, amiben a whisky az nagyon finom lesz, de hogy ezt most hogy azt nem értem, tisztára mint a big bang theory.
kettő. amikor térdigérő aprószar voltam, akkor láttam egyszer az utcánkban egy fickót gyúrni félmeztelen. annyira zavarba jöttem az egésztől, hogy amíg rendbe nem tettem a kiahomokos kianem kérdéskört addig nem tudtam kimondani se azt a szót hogy férfi, se azt hogy izmos. nem fizikailag, nyilván, hanem fejben nem bírtam kimondani, annyira bennem volt ez a kis gömbölyödő fiú, amint csatakosan pumpálja a vasakat és hát most mondják, hogy az ember nem születik buzinak.
három. én mindent képekben látok, meg jelenetekben, mint a filmek. ezért nem tudok péel párbeszédeket írni a sztorijaimba, mert a kép többi részét a mimikát, a gesztusokat képtelen vagyok leírni, csak magát a puszta szöveget. az is van még a filmekben, meg sorozatokban, hogy mindennek jelentése van, egy normálisan megvágott cuccban nem hagynak benne semmi olyat, ami nem következtet valamire. ennél fogva nálam is szinte majdnem minden jelent valamit.
mint péel amikor tegnap egész nap azon agyaltam, hogy befejezem a mai nappal az iskolát így a második félév közepén, hogy nekem ez most nagyon nem hiányzik, mert levegőt se kapok és akkor a kávécigizés közben ma reggel beugrik egy szám, amit már vagy évek óta nem hallottam, anastacia i paid my dues.

értik, ugye.

van az amilyen vagyok, van az amilyen szeretnék lenni, meg van az is amilyennek képzelem magam, hogy vagyok és az is van amilyennek mások látnak.

na ebből van egy négyoldalú rukikkockám, amit huszonötéve nem bírok kirakni.

azthiszem kétféle ember létezik a világon. ez a kétféle ember arról ismerszik meg, hogy élethalál arroganciával ragaszkodik a saját majonézéhez.

globus – univer

egy kölcsönadott ezres vagyok ezzel a két várossal, akit ötforintosával, rendszertelen törlesztenek, kibírhatatlanul.

igazából az ötforintosok is én vagyok.