2008. november havi bejegyzések

tegnap ez egyetlenszememfényével szétgyűlölködtük magunkat. ami nem túl előnyös egy kapcsolatban. de egy ideje vannak apróbb (meg nagyobb) nézeteltérések.
ma ezeket raktuk helyre. vagy legalábbis megbeszéltük, oly módon, hogy mindenki felhozta a kis sérelmét, a másik megpróbálta elmagyarázni, hogy ez mér így, vagy mért úgy, aztán meg jól nem történt semmi. látszólag. én ugyanis örülök ennek. már hogy megbeszéltük amit megbeszéltünk. sztem ettől olyan élet szagú a történet. vannak jó, meg rossz dolgok és ezek egyformán alkotják az egészet. nem tudom persze hogy hasznosságát tekintve eléri-e a tizes szintet a skálán, de akkor is. sztem küzdeni kell a dolgokért. küllönbözőek vagyunk ez tény. lehet hogy nem fogjuk bírni egymást sokáig, de legalább tudom, hogy megtettük amit tudtunk. Jules nem túl optimista… hát… lesz ami lesz…

az egyes előadónál majdnem semmivé foszlottam. olyan kiskanalas plafonról vakarós semmivé. az úgy volt, hogy… szünetről cammogok az előadóba. dupla ajtós, a két ajtó között mintegy két méter, ami biztosítja hogy semerre nem látsz se ki, se be, csak ha tökéletesen merőleges szögben állsz a kinyitott fél szárnnyal. bentről egy hoppákiscsávó v0=egymillió km/h-val száguldott kifelé olyan szögben hogy csak mikor elérte a belső ajtó nyitott vonalát, vált láthatóvá. én v0=0,2 km/h-val vánszorgok befelé, szintén akkor válok láthatóvá, ha a külső nyitott ajtó vonalába érek. t=0 időpillanatban van köztünk két méter és delta v=egymillióegész2tized km/h. a következő mikroszekundumban az a kép látható, hogy a hoppákiscsávó az arcomtól két centire állítja meg a pofázatát, ekkor mindkettőnk sebessége 0, a környezeti szél csak víz hiányában nem okoz cunami veszélyt. biológiai funkcióim egy windows-os kék halál kíséretében lefagytak, hátra tettem egy lépést, semmit nem fogtam fel abból, hogy még élek és pislogtam egyet önkéntelenül. a hoppákiscsávó az idétlen rajzfilmekből ismert vhohohó karakterisztikájú, pszicho filmes beütésével nevetett egyet zavarában, majd kikerült óvatosan és tovasuhant. ezután percekbe tellett mire a reboot sikeresen befejeződött testem minden szegletében, majd azon törtem a fejem, hogy hogy sikerült megállnia anélkül, hogy szétkente volna agyvelőmet a tér 3 dimenzióján. erre nem sikerült választ találnom.
pozitív élmények az életben címszó alá a következő bejegyzés került, szorosan a “dejó, hogy nem égettem a fejemre az összes hajam a szélben a benzinesgyújtóval” mellé “hurrá, még van orrom, hurrá még megvan az arcom”

én igyekszem… én tényleg igyekszem… de ha nem jön össze….

mindegy, majd most. nagyvonalakban vázolom a hetem:
hétfő: nem emlékszem.
kedd: nem emlékszem, ja de. vendégelőadós php óra volt aminek keretében a biztonságról volt szó. a fazon rendes volt, meg minden, annak ellenére hogy két szót érettem az egészből (vezetéknév, keresztnév) de az tetszett a legjobban, hogy megmutogatta hogy lehet feltörni bizonyos oldalakat:)
szerda: semmi említésre méltó, legfeljebb az, hogy tudatosult bennem, semmire nincs időm. plusz valszám eddig nyert.
csütörtök: egy nagyon jó nap volt. mérés: csilivili zh-t írtam, CVI elsőre ment…. és.

és a jó öreg szokásaim. van pölö egy olyan, hogy a kezembe akadó biszbasz tárgyakat buzerálom. távkapcsolók elemfedele, telefonok aksifedele és társaik. (élettartam exponenciális csökkentés felsőfokon)  ennek következtében észrevettem, hogy a telefonomra nem tudom visszatenni egy kézzel az aksifedelet. de kettővel se. az történt ugyanis, hogy felpuposodott az akumlátor. Jules, áldom az okos eszét nekie, felvilágosított, hogy ez feltehetőleg azért van, mert a hipergyors-uti-bika-mA-es töltőm beijesztette a kis ionkákat. tehát jelenleg az apró lítium ionkák félelmetesen rettegve reszketnek ahelyett, hogy simogatnák az áramot a méregdrága kültümbe, hogy wifizhessek, meg zenét halgathassak, meg ebook-okat olvashassak meg mindenféle. ebből a horrortevékenyésből fakadóan bármikor kipukkanhat az akumlátor, ezzel mindent elárasztva apró telibeszart ionkákkal. elkerülendőleg kivettem a történetet a telefonból és jó messzire helyeztem, hogy véletlenségből se történjen baj. aztán előkotortam az időszámítás előtti telefonjainkat, 0, azaz nulla műszaki ismerettel összejátszottam belőlük egy működképes 3310-est, ami akkor van bekapcsolva, ha a töltő rá van dugva:) technika olé!

máma meg az történt, hogy openGL-míg-meg-nem-unom. hát 10kor meguntam. (8kor keltem) és grész klinikát, meg hirózt néztem. meg utána blogokat akartam olvasni. de nagyon berágtam, mert van néhány, amit szivemcsücskeként szeretek, de. de az egyik ritkábban ír blogot, mint nagyanyám politikai röplapokat, a másik beszüntette a publikálást, a harmadik meg nincs. felmérgesedve kezdtem kutatgatni de elég szar a felhozatal. érdekes emberekről, érdekes életekről szeretnék olvasni, eredeti (esetleg trágár) stílusban, sok titokkal, meg nagyvilági érzéssel meg minden.

és az is elkeserített, ha már így eszembe jut, hogy kaptam egyszer mostanság egy szórólapot, hogy menjen mindenki amerigába dolgozni nyáron, de csak ha főiskolás, vagy egyetemista. fizetnek mindet, repjegy, szállás, kaja, adnak munkát, meg fizetést és csak három hónap az egész egy nyáron ugye.  fel is lelkesedtem a vonaton (biztos valami lelkesítőt hallgattam) hogy akkor majd jól elmegyek én is tú jueszéj és milyen jó lesz. erre B.hefigyeljmáBalázs közölte, hogy amúgy 200ezres a limit. már forintban. már amit be kell fizetni. mert vízumot (azt talán már nem) meg mindenféle engedélyeket kell szerezni, ami meg nagy pénz. hát szörnyű, mondom én.

meg nagy unalmamban szedtem le zenéket. sok sok zenét, meg hangoskönyveket, teljesen kultur fílingel: coelho és kundera és ilyesmik… na majd legközelebb jobban megy.

mostanság tudom egy cseppet elhavaztam, de azért mert nagyon sok minden volt…

ilyenek, hogy rengeteg zh-t írtam, meg mérni kellet és már megint csak majdnem lett meg,  ugye a beadandók standard morális amortizációja és egyéb nyalánkságok. de voltak azért kiemelkedő események is.

mint, amikor az idegtől majdnem remegve állok az állomáson, várom a buszt, aznap két zh-t írok, éjjel is azt álmodtam, hogy a kszí (a k*rvakib*szottkszí) alsó csücskén ülök, és nem érem el a felsejét, mert nem rajzoltam meg, de ha egyszer nem áll rá a kezem!!!!!… mindegy…

lényeg, hogy várakozó állapotomban csörren a telefonom: a nemtom milyen rendőrségtől, hogy a vonatbaleset ami folyóhó akárhanyadikán történt a mittomén milyen vonatszámú vonaton városésváros viszonylatban, blablabla én rajta voltam és mittudok? na most itt azt kell tudni, hogy arra nem emlékszem, hogy 10perce mennyi volt az idő, nem arra, hogy én folyóhó hanyadikán ültem a milyen vonaton. => vérnyomás felmegy, hogy nem tudom elmondani a hülye fakabátnak amit tudni akar. ezután következtek olyan szinkronhangok, amik a rádiókabaréban személyesítik meg az alfabéta nyomorékokat, mire a válasz az volt, helló itt az n.
a reboot után komolyan gondolkoztam, hogy ordítsak vagy örüljek, de a szolid, háttehogyvagy?-ot választottam. úgy bő egy év után kedvesnek illik lenni az embernek a cseppetsem kedvesen bemutatkozó régesrégi ismerősökkel. azért valahol örültem. mélyen. és leginkább másnap amikor elfelejtettem azt, hogy majdnemmeghaltamariadalomtól.

ja meg voltunk bowlingozni is. az mondjuk télleg jó volt. jules, meg én, meg r, meg az ő tje, meg az rc. végülis mindenki nyert rajtam kívül egy mecset, amiért büszke is vagyok az én napsugaramra, mert mi még most voltunk először, de leginkább annak örülök, hogy már ezt is kipróbáltam és végre vége a megaláztatásomnak. no meg annak, hogy most egyedül nyomom be a sósmogyorót amit jules vett, hogy majd együtt megesszük:) mindig mondom, hogy az önzetlen szerelemnek nincs párja!

meg azért az se elhanyagolandó, hogy az OpenGL-el olyan egyszerü manipulációkat már el tudok végezni, mint amilyeneket kb a kutyám is meg tudna csinálni egy nyakkendőben.

mindent összevetve, a héten 5ször utáltam brúsz viliszt amiért az armageddonban eltérítette azokat a kedves megváltó kavicsokat.