úgy volt, hogy két hete megbeszéltük, hogy majd most elmegyünk és szürreálisat bulizunk és csak ketten, és milyen jó lesz, és hogy mennyire, de mennyire kurvára szükségünk van az egészre nekünk, csak kettőnknek. aztán estefelé jött az új pasija, aki még nem a pasija, elmentünk hozzájuk, mert az új pasija, aki még nem a pasija csinált valamiket náluk. közben, a jeges hangulatra való tekintettel megittunk egy üveg förmedvényt, leginkább én, ő csak egy kicsit, a pasija aki, még nem is a pasija, ő nem ivott, mert vezetett. azután megkérdezte, hogy nem lennee baj, ha jönne a pasija, aki még nem is a pasija bulizni velünk. mondtam, hogy nem. bár mást gondoltam, de én ugye jó fej vagyok. meg most hogy mondjam meg a pasijának, aki még nem is a pasija, hogy jófejvagy, meg bírlak, de negyeremostvelünkmálécci. úgyhogy felmentünk a pasijához, aki még nem is a pasija, hogy átöltözzön, meg ilyenek. csak közben ő elfáradt és nem volt kedve menni sehová, meg amúgyis idősebb mint mi, és már kinőtt ebből, de mi menjünk csak nyugodtan. és akkor már nem volt kedve neki se menni, én meg megint nem mondhattam, hogy hagyjuk itt a pasiját aki még nem is a pasija és menjünk el ketten, mert szemmel láthatóan a pasijával akart maradni, aki még nem is a pasija. ezután én betoltam egy fél üveg úzót, ők meg ketten a másik felét. a pasija, aki még nem is a pasija, hamar elaludt, mi meg csak sokkal-sokkal később. reggel arra ébredtem, hogy minden testrészem az alkohol lebontásán fáradozik, sikertelenül és ettől kibaszottul fáj mindenhol, és hányingerem van, hogy előzőnap mindent összeittam a világon csak hogy felejtsek, meg mert átbaszva éreztem magam, hogy én basztam át magam, meg őket, és nem volt tej a kávéhoz és a srác kedvesen cukrot akart bele tenni, és én meg ordítottam, hogy ne, és majdnem hánytam ettől, mert hirtelen mozdulat volt. egy kicsivel később azonnal eltűntem a színhelyről, mert nem tetszett, hogy én vagyok a kezdő szexturisták fölös harmadikja, és hogy annyi év után, megint ez a szerep kényszerül rám, és hogy ezt annyira utálom. sokkal-sokkal később meg kiborultam, hogy mennyire nem igazságos az élet, hogy mennyire kielégítetlen vagyok minden téren, és hogy lényegében nem is tudom, hogy ki tehet erről, de mivel mást vádolni felesleges, ezért csak magamat vádolom, ami ugyancsak felesleges, mert ha lenne értelme akkor már változtattam volna bármin is. szórakozni szeretnék, csak nincsenek barátaim. meg senkimse. erről is én tehetek, de ígyvanezjól. és végre beismertem magamnak, hogy azóta bigre gondolok, amióta elhajtottam a picsába azzal, hogy úgyse hiszek el neki semmit, olyatse amit én mondtam neki, ő meg csak ismétli, meg hogy úgysincs ideje semmire a világon, rám meg főleg. és most meg annyira elhinnék neki bármit, ő meg átbaszhatna, és élvezné, és nekem szar lenne, de legalább lenne. de nincs. élvezhetetlenségeskedés.

azok a szép rasztás idők, amikor mindenféle szőkeségek ajánlgatták magukat fűért cserébe. fura, hogy mindig csak nők voltak ilyenek.

és fura, hogy sosem füveztem.

téegyellő háromórahúszperces késésben bevágtatok a fürdőbe, olyan sebességgel mozogva, hogy az már a szemnek szinte láthatatlan. fél kézzel tépem le magamról a ruhát egy suhintásra, borotválkozok, mindenhol ottmarad a szőr az arcomon, négy helyen spriccol a vérem, nem gond, a vonat már bejáraton van, négy km az állomás, beugrok a tus alá, megnyitom a csapot és…
a következő érdemleges snitt az után következik, hogy szétvertem a zuhanyzót, mert elbaszódott, és nem jön belőle a víz. szal ülök a kádban, unott, görnyedt háttal, szalmakalap a fejemen, egy száraz búzaszál lóg a csúzliszámból és egy ujjammal kavargatom a rég kihűlt vizet, miközben azon utálkozom, hogy mér is nem élvezem én azt hogy a saját koszos levemmel öblögetem magam.