Szóval varsó. A vonaton odáig nem volt gond, hogy felszálltunk. Hat személyes a kusett, mi voltunk hárman, meg pestről jött egy lengyel srác az igor. (traditional russian name, right) a lengyel kallertöl a kegyetlen és kurvamód kelletlen angolján megtudtam, hogy pozsonyban lesz két plusz fő és ezzel completo. Az igor az egy rendes csávó, bár matematikus és mint kiderült beszél legalább angolul, németül, spanyolul, lengyelül nyilván és ugyan nem mutatta, de négy hónapnyi hungary után tutkó ért magyarul is. Mindegy. A lényeg, hogy folyamatosan bírja fosni a szót, és mivel egy évig élt spanyolban is ezért folyamatosan kijavítgatott, úgyhogy maradtam a horrible angolomnál. Eléggé pofáraeső filing volt ez így nekem.

A nemzetközi vonatok nemdohányzóak. Ezt mondjuk tudtam. De amerre én járok ott az a szokás, hogy sehol se lehet cigizni, mégis mindenki mindenhol szívja, és “ígyvanezrendjén”. Tehát leszálltam pozsonyban, mert volt 10 percünk egy cigire. Pont ott sétáltak a rendőrök. Komótosan odajönnek, ránk sem néznek, csak úgy mellékessen megállnak. Kérik a passportcontrol. Mondom, mi baj lehet. Odaadom, erre elkezdik írni a nevem fel valami tömbre. Mi történik kérdezem, csend, majd ugyanez az összes ismert nyelven. Mutat a rendőr egy akkora dohányoznitilos jelre, mint egy gombostű, ami az oszlop belső oldalán volt. Aszonja magyarul büntetés. Eloltom, elrohanok vele a kukához, mondom megvagyunk, bocsi, nem lesz ilyen többet. Csend. Ugyanez többnyelven. Csend. Írnak. Az jár az agyamban, hogy hova a faszomba küldik ki a büntetést, mert a cím nincs a személyin. Kb ugyanekkor ez nekik is eszükbe juthatott, nekem meg még az is, hogy mindjárt elmegy a vonat és minden fontos nálam van, a többiek baszhatják, meg lényegében én is kabát nélkül. Mondom nekik, hogy nemá, nincs is pénzem, meg megy is a vonat, legyenek már jófejek. Aszondja legkicsibb 10, következő 40, legicsibb most. Mondom de ezer??? Legkicsibb 10. Jó, de tíz mi? Legkicsibb 10! (euró) ha nics unokahugomnál véletlen elfekvőben euró én nem tudom mi van. Eléggé be voltam fosva megjegyzem, mindegy. Onnantól kezdve varsóban is csak akkor gyujtottam rá, ha sehol nem volt rendőr és kurvaalaposan szétnéztem, hogy nem tilose.

Varsóban amúgy kurvahideg van, de a -17 olyannak aki nem volt még outside -17ben annak ez csak valami rábólintanivaló. Úgy sikerült öt perc alatt átfagyni, hogy fizikai fájdalom volt levegőt venni, pislogni, megmozdulni, egyáltalán élni. Ezután persze úgy felöltöztünk, hogy mozogni alig bírtunk a sok ruhától, az meg hogy dobjak egy sárgát, hosszadalmas és művészi mutatvánnyá nőtte ki magát. Második napra már úgy megszoktam, hogy alig vettem észre. Amúgy sütött a nap, de ez arrafelé inkább csak látványelem, mivelhogy kibaszott ritkán süt a nap, illetve, hogy olyankor a szokottnál is hidegebb van.

A legnagyobb találmány számomra a napijegy volt, mert sok busz járt ami jó volt nekünk és gyakran és a buszokon van fűtés. Ragozzam? Amúgy marha poénos a közlekedés. Nincs elsőajtózás, meg mutogatás, a megálló lényegében jelzés értékű, ritkán használják szabályosan, inkább jelentősen túlmennek rajta. Van, hogy le kell inteni a buszt, mert csak akkor áll meg, van hogy amíg a pirosnál áll fel lehet rá szállni, néha ott is megáll ahol nincs menetrendje. Leszálláskor a piros gombbal kell nyomni, hogy le akarunk majd szállni, a kékkel meg nyitjuk magunknak az ajtót a megállóban. Tiszták, kultúráltak, imádtam.

Megnéztük a kultúrpalotát, meg onnan a kilátást a városra. Voltunk a lengyel terrorházában, ez ilyen második világháborús kiállítás, vasárnap ingyenes és kurvajó. Volt egy ilyen menekülő szimulátor vagy mi a faszom, egy tök sötét csőrendszerben guggolva másztál és nem tudtad, hogy hova, semmit nem láttál és elágazott meg ilyenek. Nagyon életszerü volt. Voltunk a nemzeti múzeumban is, megnéztünk valami híres kastélyt, a kibaszottnagy parkot, vadkacsákkal, pávákkal, befagyott tavakkal, voltunk az óvárosban (sher schön), az unokaöcsém egyetemén (passz, varsói egyetem), villamosról megnéztük a folyót, meg ilyenek. Van egy olyan tájékozódási pont varsóban, mint az egyetemen a rácsos, csak ez körforgalom és egy pálma van a közepén. Él és virul, igazi és módfelett baszik rá, hogy ő egy legalább mediterrán növény és lényegében -20 fokok vannak tartósan így télen. Legalább.

Ittunk forralt sört, ami az egyik legszarabb dolog a világon (ugyanaz mint a forraltbor, csak sör, szegfűszeg, fahéj), de ki kellett próbálni. A natúr sörök finomak és kurva nagy divatja van a szirupos söröknek. Undorító, de a csajok szeretik, házilag ugyaz, mint hogy végy egy üveg sört egy korsóba, tegyél bele szörpöt, szívószállal megkavarod, csajos. A sajt ottvan, a zsemle rexfelügyelős, a csapvízet meg ne próbáljuk.

A szállásunk a belvárosban hét euróért nonstop portás, wifis, sajátfürdő a kilenc emberre, reggel whatyoufindinthekitchen reggeli és rengetegmindent lehetett találni.

Haza magyar kallerünk volt és csak annyit mondanék el, hogy öten lettünk volna, de a két büdösszájú fószert elrakta onnat a kaller úgyhogy csak hárman adtuk elő.

The next is londonbaby.

majd írjak arról, hogyan büntettek meg az utazásunk kb második órájában, meg
a kedves minden nyelven beszélő lengyel gyermekekről illetve arról, hogy
mennyire kegyetlenül kibaszottul, elmondhatatlanul hideg van itt warszawa.
na pá

na mi a kibaszott elképesztő? megyek liechtensteinbe. ma találtam ki és már félig le is boltoltam mindent. vonattal megyek zürichbe, ott egy kis városnézés aztán irány nadja. lehet meséltem már róla, meg amikor 800km-t sétáltam spanyolországban. ez volt ugye a camino. na lényeg, hogy ott találkoztunk, együtt mostunk, meg spanoltunk, meg minden. bírtam nagyon. ő az aki 3 évig sétálgatott a világ összes említésre méltó országában, minden kontinensen (jó az antarktiszon talán nem. talán, nem.) eszméletlen egy nő. csak igazából majdnem kaputól indult a caminora, úgyhogy egy idő után elváltunk, mert tartott egy relax day-t. na lényeg, hogy megyek és találkozunk, és az a hely valami elképesztően szép ahol lakik. legalábbis képeken. én nem is tudom mi a frászért nem kezdtem el ez az utazzunk very very chep around europ dolgot hamarabb. (ez a két vizsga a fasznak van még itt) amikor vannak ilyen lehetőségek meg minden.

csak az bánt még, hogy péel helle, vagy nem tudom hogy kell írni dánul azt a nevet ami nagyjából ilyen hogy helle, mindegy, szal őt nem találom fészbukon. kaya (estonia) meg nem hajlandó visszaigazolni. meg a juan rodriguez-t se találom, mert ugye csak 8milllió juan rodriguez létezik. monicával minden valamirevaló valószínűséggel összefutok barcelonában, mert az egy kisváros ugye, antonella nem tudom meik részén él olaszországnak, koreába nem valószínű, hogy eljutok egy hamar (bármeik koreába), de ha igen akkor hju di lesz a kávés asztaltársaság… ésmégegycsomóembervanugye.

tegnap néztem a lakótársat keresünk-et és nagyon fellelkesültem. nyilván láccik.

na most péel attól lett hirtelen, és szemérmetlen nagy örömöm, hogy lefoglaltam a szállást in warszawa, jó helyen, ócccsóé, azt mondjuk, hogy reggeli, de biztos nem is reggeli, és ami nyilván a legfontosabb, ha az ember két napot tölt varsóban,  és mindent meg akar nézni és csak pár órácskát akar aludni, hogy van wifi.

kivánszorgok én, a cigim, a kávém, meg jacko (aki nem szerette, ha jacko-nak hívták. már nem emlékszem miért.) a teraszra, amikor észreveszem, hogy a gerendán, egy olyan 20 centire egy álmos galamb figyel. előjött a soprano feeling, hogy ez mekkora poén, meg minden, meg hurrá… egy óra múlva még mindig ott volt. a gerenda egy méteres szakaszán kijelölte az északi szakaszt slozinak az a szaros galamb (a hangsúly a szaroson van, nyilván) és most a déli részen sasolt. közben végigfutott az agyamon, hogy a tyúkÓknál kb 80 galamb kajelja a magokat, ez meg itt depizik egyedül. mondom van valami szánalmas ebben az egészben, ahogy rám akarja erőltetni a magányát, hogy törődjön vele valaki, meg minden. olyan te-is-ugyanilyen-szerencsétlen-vagy tekintettel néz, hogy az már szinte nincs is.

kedvesen megkértem, hogy kótródjék lehetőleg. egy órája van összepakolni és elhúzni a búsba.

voltam államvizsgán. nem a sajátomon, mert… vagyis mégiscsak a sajátom volt, csak ugye… na mindegy. kicsit ciki volt, mert akik nem néznek amerikai sorozatokat (péel tanárok) azok nem nagyon értették, hogy mi a faszt keresek én ott. mondtam, hogy a support vagyok, de még ezt az informatikai jellegű poént sem értették. mindegy. a lényeg, hogy r-nek nagyon szépen sikerült (mindenkinek nagyon szépen sikerült) de neki különösen, mert kihúzta a tételét előtte a kötsög gyerek direkt, mindegy. az a nemmindegy, hogy a szóbeli nyelvvizsgája az nincs meg, úgyhogy formálisan nincs diplomája, emiatt konkrétan nem tud menni mscre és ez szar. be is van pöccenve rendesen. én meg, mint egy rendes addict, aki ugye ha talál valami messzemenőkig barom elfoglaltságot, akkor.. na lényeg, hogy néztem repjegyet trüffeldorfba. tök olcsó oda vissza (6000), februhárban mehetnénk, 4 éjszaka 5 nap, szórakozás, mondtam neki, hogy ezt gazán megérdemelné, meg hogy tudna beszélni emberekkel, és ez szerintem jobb lenne, mint itthon valami fizetős nőcskével dumálgatni, mert mégiscsak. de nem akar jönni. mert, és itt most nem sorolnám fel, ezt a rengeteg mindent, hogy mért nem, bár ha nem sorolom fel akkor nincs is igazán értelme a bejegyzésnek, de mindegy. a lényeg, hogy sokszor próbáltam már ilyesmi dolgokat, amiket az átlag ember nem, mert szerintem vagy legalábbis az én környezetemben nem nagyon, sőt nagyon nem nagyon, szal, hogy fogom magam és poénból kimegyek r-el trüffeldorfba, hogy akkor én ott majd csinálom a hargitajibeját és neki majd jól meg kell oldania idegennyelveken a problémákat. olyan forgatókönyvem van, hogy hihetetlen. péel, hogy tök idegesen hadonászok trüffeldorfban a reptéren, és a biztonságiak elvisznek megmotozni, erre r tökre meg lenne ijedve én meg kölyökkutya képpel néznék rá, hogy szabadítson ki. aztán rossz buszra szállnánk, és rosszfelé mennénk, a szálláson találnánk bogarakat a szobába, vagy patkányt és kártérítést kérnék, meg másik szobát, meg ilyenek. sosem rosszalkodtam igazából, de most úgy tudnék nagyon. r-nek meg igazán változatosan kellene használnia a száját. úgyértem beszédre.

de nyilván nem megyünk. mert csak én vagyok ilyen. más (péel r) nem. szívás.

tegnap olyan valószerűtlen volt minden. valószerűtlenül továbbraktam a szigorlatot szerintem legalább a 23-ik időpontra, évek óta megyez. aztán valószerűtlenül bementem az egyetemre a könyvtárban volt dolgom meg ilyesmi.

a vonaton végig olvastam a börleszket. már erősen a vége felé jártam és nagyon belelendültem, az éjszakai álomba lapozgatások után, most teljesen ébren olvastam. szinte semmit nem vettem észre a külvilágból, ahogy általában izgalmas, vagy érdekes dolgok olvasásakor. azért kezdtem el olvasni ezt a könyvet, mert fogalmam sem volt róla, hogy mi az hogy börleszk. ez valami, barna kicsit merev tónusú anyagra emlékeztetett, amire ha rálehel az ember akkor nyúlós lesz, messziről viccesen néz ki, de inkább olyan 60as évek amerikája, a fabetétes kombiautók, és valami felettébb idegesítő idiotizmus. ahogy sétáltam az aluljáróban, fájt a combom. már hetek óta nem ültem biciklin, csak feküdtem erőtlenül és lelketlenül. jöttek szembe az emberek, le hagytak, fontoskodtak, csókolóztak, én pedig a könyvbéli poénokon kacarásztam hangosan, a helyzetkomikumokon, a fantázia kicsit torz, de olyan kesernyésen édes szövetén. a buszon tovább olvastam és mire leértem az hegyről vége lett. kész.

irodalmi kultúrálódásunk: húzzegyvonalat. pipa.

ott álltam a megállóban és csak néztem és azon gondolkodtam, hogy miért is vagyok én itt. annyira kibaszottul valószerűtlen volt ahogy ott álltam. bambán.

_{mindenesetre a könyvek itthon vannak}

egy kicsit talán vehemensen magyaráztam neki, hogy mi a problémám azzal a sokmindennel amit mond, és hogy szerintem mit kéne tennie, és folyton példáuloztam. persze nem értette. vagy csak én nem magyaráztam jól. nem, de nem is számít egyáltalán, másképp gondolkodunk. és ez nem baj. és mindenkinek a saját dolgaival kellene törődniük, nem a másokéval. ez a mai mottóm.

aztán azt mondta, hogy én is ugyanúgy vergődök, mint ő, csak más az apropója. felszökött a szemöldököm, de érzelem mentesen, pusztán kíváncsian. aztán azt is mondta, hogy alapvetően hibás a világról alkotott felfogásom, nem is a világról, hanem a világban elfoglalt helyedről és ehhez viszonyítva a világról. néhány blogbejegyzésedet olvasva ébredt bennem ez a gondolat, hogy tulajdonképp mit is csinálsz te magaddal. mit? a színes szőnyegek és falak, a cigi és kávé, a spanyolok, az élet egyéb apró örömei ellenére iszonyatos és mérhetetlen mennyiségű negatív felhang van benned és saját magadat emészted, és nem tudom eldönteni, hogy most komolyan Te vagy ez, vagy könnyebb ilyennek lenni, de nem hiszem el, hogy a világ ellenségének könnyebb lenni. kérdeztem, hogy mégis hogy érti ezt, aztán valahogy kilyukadtunk oda, hogy az amikor rohadtul el vagyok keseredve és baszottul mélyen lent érzem magam és mindent és megkérdőjelezek tényleg az abszolút létezőt is és mindent hibáztatok és semmi nem megfelelő és leginkább én vagyok a negatív szarság forrása és miattam történik ez az egész meg minden. mondta, hogy kb erre gondolt. egy kicsit csalódott voltam. valami újat vártam, mert ezt én tudtam. valami kellemetlent akartam hallani, valamit ami rosszul esik, valamit amin elgondolkozhatok. de ez olyan amit mindig is tudtam. mondtam neki, hogy én ilyen vagyok. hogy a legtöbb emberi érzelmet a dimenziók minden elképzelhető irányában hirtelen és a tudattal felfogható határértékeken túl tudom megélni és kb ugyanilyen hirtelen vissza. ugyanígy tudok örülni, vagy mérges lenni, szeretni, gyűlölni. erre azt mondta, hogy oké, de ez ijesztő. ezt se értettem. hogy lehet ez ijesztő. persze bizonyára az. próbáltam tovább faggatni, hogy mondjon konkrét dolgokat, hogy mi a baj velem, de lényegében ezzel kimerült a dolog. pedig úgy belelendültem. olyan volt, mint az a játék, hogy ki játszana, ha az életed egy film lenne. csak ez most komoly mint amikor a rendező odamegy a mozibejáratnál a távozó nézőkhöz, hogy mondják el hogy tetszett a film és mi a véleményük és átjött-e a karakter és mit változtatnának meg és megérte-e az árát, meg ilyenek.

egy szélkakasra erősített szögbelövő pisztoly vagyok, a szögek az érzelmek, a röppálya az idő, a mélység a mélység, a tűz ég, az eső esik, a föld forog, a szél meg csak arconnyalja azt aki érez és átengedi magát a kibaszott univerzumnak és dejó is lenne ha a house az nem csak egy máz lenne és már igazán aludnom kellene.

tegnap estefelé épp azt szervezkedtem, hogy a cousin-okkal megyünk meglátogatni a cousin-t in warszawa. ilyen jegy, olyan jegy, meg akkor és ha eddig maradunk, akkor ott van egy másik város, meg még esetleg még azt is megnézhetnénk, és nekünk lényegében nincs cseh jegyünk… lényegtelen. a lényeges, hogy akit megyünk meglátogatni cousin ő most van cserén, de már lassan jön haza úgyhogy még addig kell menni amíg eszik lehet. szal ő szokott olyat, amióta valaki megmutatta neki, hogy 6, azaz hatezerér repülget mindenhová. leginkább európa, meg nagyvárosok, mindig az akcijós cuccokat megtalálja és akkor oda, átlag havi legalább egyszer. most péel majd mennek oslo-ba aszondja 1, tehát egy euróért oda és egy másik 1, meginttehát egy euróért vissza. és vanilyen bzmg, vanilyen. a lényeg, hogy hogy-hogynem feldobtam félhangosan, hogy akkor én is keresgélek magamnak ilyeneket, az nem péz. (sose repültem és majdmegveszek érte hogy egyszer már igen lécci) és bedobta, hogy mennek londonba és még pont egy fő okés lenne. kerek 10 másodpercig gondolkoztam azon, hogy mér is nem akarok menni, aztán ebbe annyira belegabajodtam, hogy mondtam, legyen. már meg is vettem a jegyeket, 20euró 3 járat (merezbonyolultbzmg) pont. rohadt nagy örömködés közben, mondja, hogy okés, akkor a hostelt meg a többit intézi ő. itt fagyott le a zarcom, hogy bazmeg még hostel, meg éljél, (két napot te szánalmassh) de péel, ha én úgy jövök haza hogy nem volt A piros emeletes busszal legalább egy megállónyi felesleges utazásom, akkor

köpjön szembe a láma.

_{-london?
-london.
-london?
-london. szaridő, szarkaja, tom jones, délutáni teák, kibaszott mary poppins, london!}

akkor én is.

_{erősebb párhuzamokat is vélek felfedezni magam és a karakterei között.}