hősük, aki nyilván nem én vagyok, mert ez egy képzelt riport, a hősünkkel. tehát hősünk éppen most próbálja ki a füvet először. ha egészen pontosak szeretnénk lenni akkor sok évvel ezelőtt egyszer már szívott, de vagy huszan voltak egy harmatgyenge cigire, szal a világon semmi hatása nem volt az egésznek, úgyhogy ez most nem számít. ami számít az az, hogy miután a városban összefutott a japóval, az végig ráakaszkodott utánna és meg kellett neki mutatni, hogy hol lehet füvet venni amit hősünk a lélektani pillanatot követve a múzeumban elhatározott, hogy vesz is, csakhogy nem olyan könnyű ez. tudni kell, hogy hol lehet venni. lényeg, a lényeg, hősünk és a japó felvértezve a fűvel, hősünk kijelenti, hogy ő visszamegy a hostelbe és bizony rágyújt. a japó természtesen ugyanezt kijelenti olyan természtességgel, mintha ezt épp ő találta volna ki. tehát visszamennek, majd keresnek egy kevébé feltünő helyet a hostel körül, ahol nem zavarnak nagyon sok vizet és rágyújtanak. egy cseppet be vannak rezelve, bár a japó jobban, hogy itt vannak egy idegen helyen, és sose füveztek és ki tudja mi lesz és nem tudják mennyire lehet elveszteni az önkontrollt, szal egy kicsit paráznak. ez szánalmas már most. de még sehol nem vagyun a végkifejletektől. tehát szívják, a japó össze vissza beszél, hogy ő már mindjárt valamit érez, hősünk mélyen leveszi és bent tartja, olyan vastag slukkokat, mintha egymilis hegyilevegő lenne az egész. aztán ő is kezd érezni valamit. még mindig vastag slukkok, és a japó kétségbeesetten közli, hogy ő már nagyon is jól van és elég volt. hősünk megijed, hogy valamibaj lesz, ez itt már nagyon szánalmas, és eldobják a jointot, aminek alig szívták el az egyharmadát. visszamennek a szobába, ülnek, és lesnek maguk elé. a japó nagyon szarul van, hősünk kevésbé. hősünk csak vigyorog és ahogy néz meredten a falra érzi ahogy minden keresztül árad a testén. ezt közli is a japóval, aki ebből semmit nem fog fel, de hősünk annyira meglepődik a hangján, hogy ilyen hirtelen kimondta amit kimondott és nem is gondolkodott rajta, pedig angolul mondta, és hogy ez mennyire hülyeség, hogy elnevette magát. aztán miközben nevetett eszébe jutott, hogy milyen mulaccságos, hogy nevet ilyen hülyeségen, akkor ezen megint elkezdett vihorászni, ezt nevezte magában úgy hogy “ez milyen vicces, ez milyen vicces kétszer”, majd eszébe jutott, hogy ez még csak egy harmad joint volt és hogy ez az egész milyen szánalmas ezen ‘azt meg még jobban elkezdett röhögni úgy, hogy már fájt neki. ezután a japót felrakta az ágyába aki teljesen kidőlt, hősünk meg ült és röhögött az ágyán mindenféle dolgokon amik az eszébe jutottak, aztán azon, hogy ezt nem tudja elmondani a japónak, aztán ezen kétszer, és hogy ez milyen szánalmas, aztán meg azon, hogy a japó nem tudja, hogy min rögöh a hősünk aztán ezen kétszer, aztán hogy ez milyenszánalmas
és
így
tovább
mindaddig amígy egyszercsak megjelent a koreai srác. akkor hősünk közölte vele a tényállást. a koreai srác úgy elkezdett vihorászni, hogy hősünk biztos volt benne, hogy a koreai srác is beszívott, merthogy esett erről szó előtte. később persze kiderült, hogy nem szívott, de akkor ezt hősünk még nem tudta. szal ott ültek és röhögtek minden második szó után amit valameikük ki bírt ejteni angolul és semmi értelme nem volt az egésznek, és ez elég szánalmas, főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy a koreai nem is szívott még akkor. közben valahogy sikerült kikommunikálni, hogy eldobták a dekket, és hogy menjenek le és keressék meg és szívják végig. felkeltették a japót, aki akkorra már jobban lett, lementek, megkeresték, a koreai előhúzta a saját jointjait, de hősünk és a japó megelégedett a saját dekjével. ez itt már tényleg szánalmas. amikor viszont visszatértek a hostelszobába, hősünk azt vette észre, hogy a japó, meg a koreai egyszerüen nem vicces, csak oltárira, baromira, kurvára szánalmas és nem volt kedve röhögni, bár nagyon szeretett volna és minnél jobban erőltette volna, annál kevésbé ment. később eszébe jutott, hogy ez a szitu hogy így erőlködik viszont nagyon is vicces, sőtt kétszer, meg hogy milyenszánalmas és már újra fetrengés volt az egész élet.

brüsszelben a metrón öt nyelven mondják be a dolgokat, ebből a franciát felismertem, a többit nem, bár a fontosabb helyeket angolul is mondják, és akkor az már hat. ennek megfelelően nem tudom mondtam e már, hogy belgiumban egy darabig eltartott mire eszembe jutott, hogy honnan olyan ismerős nekem az az elegás kosz, azok a stílusos szemétkupacok, meg úgy alapjáraton és hogy mindenki nagyon be van illatolva, aztán beugrott a franciáról, hogy onnan.

brüsszel úgy kezdődött igaziból, hogy a metrótól öt percre levő szállásomat két és fél óráig kerestem, mert szarul volt leírva, és rendes térképem se volt és már ott járkáltam az arab vagy nem tudom milyen negyedben, komolyan, szinte láttam a gépfegyvereket a kabátok alatt mocorogni, a szemem láttára törtek le egy kocsiajtót úgy, hogy a faszi fél keze rajta volt, elég véres volt, úgyhogy ebben a feszült helyzetben amíg mindenki erre figyelt, addig megfordultam és tűztem visszafelé, úgy hogy aki hozzámszól azt fejbe rúgom. vagy ilyesmi. mikor megtaláltam a szállást onnantól már nem volt gond.
nyilván nem hagyható ki az atomium, ami nem azért poén mert atomium, csak baromira kíváncsi voltam, hogy a golyókból hogy lehet átmenni a másik golyóba. nos, letről felfelé, liftel visznek, meg hoznak, aztán meg maga járhatja be az ember alulról felfelé többnyire lépcsőn, néha mozgólépcsőn. a legfelső golyó panoráma, meg restaurante, a többiben meg ilyen kiállítások, meg ilyenek vannak, az atomium története, meg hasonlók. teljesen star trek. tolálisan star trek, maga az atomium is belülről.
pisilő kisgyerek volt még ami szintén kötelező, egy csomó eus épület, meg hasonlók, voltam az eu parlamentben, ingyenes audio guided tour van napi kétszer, hungarian, de igazából inkább ilyen tájékoztató jellegű, hogy ezmiez, meg eztmiért, meg ezthogyan. ittam ilyen nagyon spéci valami sört, ami hát baktériumokkal van tele, vagy divatosan mondva élőflórás, finomnak éppen finom volt, valami olyan mint a sör és a bor között, de nem volt édes, hálisten, viszont reggelre vannak olyan tünetei mint a fokhagymának, szal nászutasok sztem mellőzzék. ettem gofrit is, szigorúan belga csokisat. és akkor azt is elmesélem még, mert szerintem vicces volt, hogy a zingyens térkép ami a látványosságokat is mondta, meg metró térkép, meg ilyenek, hogy van a kínai étterem ahol lehet napi ajánlatot enni 3 nemtommenyiért. mondom jó, utolsó nap, éjszaka érek haza, eszek valami főtt kaját. a dolog úgy nézett ki, hogy a kiírás franciául volt, amit ugye nem értek. a kedves ázsiai nő nem beszélt csak franciául és a világon semmi angoljuk nem volt, tehát fogalmam sem volt, hogy mi az ami 3nemtudommennyiért a napi ajánlat. végülis kértem. és kaptam egy hatalmas tányér rizst, borsóval, meg szerintem rántotta csíkokkal, meg valami sűlt hús darabokkal, meg fűszerezve, vagy valami hasonló. nem volt olyan rossz, de csukott szemmel jobban ízlett. viszont ami tényleg tetszett benne az a poén, hogy nem tudtam mit rendeltem, csak hozták és milyen izgalmas.

ennél már csak az volt izgalmasabb amikor a zingyenes térképen vannak jelölve gyalog túrák is. olyan hogy 45 meg 55 percesek és akkor ilyen látványosságokat összekötnek egy vonallal és menj, a térképen meg látod és a látványosságokról le van írva, hogy mik azok, hogy kedvet csináljanak. egyébként a zingyens térképet fiatalok csinálják és humoros stílusban és ezt az mutatja a legjobban, hogy az egyik ilyen sétálós túrán mondtam magamnak, hogy végigmegyek este 10kor sötétben. a történet olyan sikátorokon vezetet végig, olyan helyeken és olyan alakok álltak megint mindenhol, hogy én azt mondtam, ha visszaérek egyben a hostelbe akkor kibaszom a geczibe a kurva térképet. a bíróságot vagy mi a szart akartam megnézni, de óváros néven olyan putrin mentem keresztül, hogy szépen végig gondoltam, hogy hogy is mondjuk azt angolul, hogy csak 20 euróm van, kérem ne öljön meg ezért, szivesen odaadom és nagyon kívántam, hogy a támadó majd tudjon angolul. végülis nem támadtak meg, de az igazságügyi palotát se fényképeztem le, mert egyrészt felújítják (mint majdnem mindent belgiumban) és semmit nem látni belőle, főleg este 10kor, másrészt, meg ami nem látszik, hogy nálam van az nincs is nálam. de ilyen izgalmakkal együtt volt kerek az egész.

_{és poirot végre bekaphatja}

szép volt, jó volt, megyünk még.
túráztunk az erdőben, meg a városban, voltunk múzeumban, ahol elméletileg a herceg képei vannak, mármint nem róla, hanem azok amik az övéi, de ezek most valahol máshol voltak, úgyhogy egy modern tárlat volt. még jó, hogy véletlenül ingyen volt, mert lehet ideges lettem volna sok-sok frankért fakockákat nézegetni amikben annyi poén sincs, mint egy normális fakockában. voltunk tatoo kiállításon is, majdnem beújítottam az erős rábeszélésre, meg mert amúgyis “szeretnék” de aztán mégsem. voltunk hegytetején kajálni, és le szánkóval jöttünk úgy, hogy meredek a hegy, mert ezért hegy, és rohadt gyorsan száguldottunk és kanyarogtunk, és a lábammal fékeztemperkormányoztam és mikor leszálltam visítottam az örömtől és mert a combom közepéig tele volt a nadrágom porhóval.
liechtensteinben a legnagyobb és leglátványosabb poén a hegyek. a rengeteg és magas és full havas hegyek. ha úgy állunk meg, hogy északkal szemben (gyengébbek megkérnek valakit, hogy tájolja őket be) akkor keletek liechtenstein hegyek, nyugatnak swiss hegyek, a kettő közt meg ezisazis. kevés a sík, de ha van sík akkor ott város van többnyire és a síkon ahol a város van többnyire van egy kis domb és ezeken a kis dombokon többnyire van egy kis vár. tehát rajzfilmes hangulat, de a jobbfajtákból és fullHD meg  full3D meg full kurvajó.
németül beszélnek, bár érthetetlen nyelvjárásban, valami olyasmi, mint az olasz, a franca és a német keveréke, legalábbis úgy hangzik. mostmár legalább tudom, hogy nadja mért ír úgy “spanyolul” hogy az a portugál, a spanyol, az olasz, a francia és az angolnémet keveréke, miközben spanyolt tartalmaz legkevésbé. pedig mindig jeleztem, hogy lájkolom az inglist. amúgy hercegség, frászt nagyhercegség és tényleg van hercegük és nem csak dísznek, mint erzsike, hogy lényegében a st james parkban övé az összes rühes állat meg a pénzen feszít és kb majdnem ennyi. a hercegnek komoly feladatai vannak. és ofkorsz egy várkastélyban lakik valdurz (faduc) ban. baromi jópofák, bár távolságtartóak egy kicsit az emberek. no nem najda, meg az ő családja mert ők félig olaszok, szal ők nagyon ott vannak a freehug témában, de amúgy a többi ember elég fagyos. mindenki ismer mindenkit, mindenki együtt járt iskolába, óvodába, együtt dolgozott per volt szamárköhögésben mindenkivel, példának okáért az előző miniszterelnökkel, meg minden. nem sokan vannak, 30-35ezren, swiss frankjuk van, de jurót is elfogadnak. és a hilti. na az teljesen függetlenül mindentől eredeti liechtensteini cucc az egész világon ismert és nagyjából ennyi. a többi dologban többé kevésbé a két szomszédra támaszkodnak.

és a lényeget nem mondom. a kalandot. mer az is volt, szerintem nem is gyenge. legalábbis livestream-ben mindenképp.
tehát jövök haza vonattal. vettem helyjegyet, mert volt egy olyan sanda gyanúm, hogy rengetegen lesznek a vonaton. namost a rengetegtől sokkal többen voltak, de ez annyira nem számított. megkerestem a helyem. a fülke úgy nézett ki, hogy az egyik hármas ülésen egy 50es nő aludt, megágyazva, takaróval, meg minden, a másik hármas ülésen meg egy otthagyott ágya volt egy másik nőnek. a kis folyosószerű szaron meg bőröndök, de a hajókoffer méretben. mondom, nem tudok hova menni, felraktam a cuccom fentre a polcra a nő meg felébredt. nézett rám, hogy mivan, én meg elkezdtem mondani, hogy ide van helyjegyem és nem tudok máshova menni és látom hogy alszanak és nem akarok problémát, de itt fogok maradni a legszélső ülésre leülök. a hajókoffert megpróbáltam feltenni, de nem bírtam megemelni. asszem ez itt egy jelentőségteljes pillanat volt, de nem foglalkoztam még akkor ilyesmivel. a nő flegmán odavetette, hogy leszarja, azt csinálok amit akarok. hát leültem. vagy egy fél óra múlva jött egy 16-17 éves forma csaj, rendesen sminkelve, eléggé alulöltözve és nem a mermostmajdalszok kategóriás kevés ruhára gondolok. benézett és elkezdett pattogni a nőnek, hogy minek engedte be ezt a faszkalapotide (ez volnék én, ha nem tűnne fel) meg hogy meddig utazik ez a majom meg ilyenek. mondtam neki, hogy magyar vagyok és értek minden szót tisztán és pestig kérem. mondta, hogy takarodjak onnan, mondtam, hogy oda szól a helyjegyem, mondta, hogy nekik az egész fülkére van jegyük és kotródjak a gecibe. mondtam, hogy ez nem fog menni, mer nincs hova. a nő mondta neki, hogy kussoljon ‘azt üljön le, elférünk, ne baszakodjon már annyit, max rám rakja a lábát. a csaj püffögött még egy sort, aztán átment a szomszéd fülkébe, kibaszta az ajtót és elkezdte mesélni a sanyarú életét fennhangon, hogy egy faszfej beült hozzájuk. ekkor egy elég vehemens kétajtósszekrény jelent meg, az éjszakai fényben is látszott, hogy nem a napon barnult, hogy majd ő elintézi. ez már a sokadik jelentőségteljes pillanat volt, viszont ezt nagyon megjegyeztem. asszem érthető. ekkor a csaj úgy mellékesen megjegyezte, hogy azt mondja a faszfej, hogy van helyjegye. a czigus megállt az ingujjgyűrögetésben és bambán mondta, hogy ha van, akkor van és nincs mit tenni és komótosan visszaült a helyére. mondom magamnak probléma megoldva, minden fasza. innentől kezdve a csaj két dolgot csinált egész éjszaka. álmában engem rugdosott ahol ért, méghozzá rendesen, a másik meg az volt, hogy amikor megjelent egy ismeretlen jólöltözött, szemmel láthatóan svájci üzletemberszerű képződmény az ajtóban akkor azzal eltűnt egy olyan legalább félórára. az első ilyen esemény után az öregasszony átment a szomszéd fülkébe és közölte a kisbarátommal, hogy a zangyalka már 60 frankot keresett aznap este. ez megint egy olyan jelentőségteljes pillanat volt amikor nagyon örültem, hogy sötét van és csukva a szemem és nem látszik az arcom a sötétben. reggel úgy indítottunk, hogy megkérdezte, hogy a menyasszonyomnál voltame. mondom, ha azt mondom neki, hogy nem akkor felajánlja a kiscsajt, hameg azt mondom, hogy igen, akkor meg azért ajánlja fel, hogy amit nem tud az nem fáj. de hálisten nem kellett semmit se csinálnom se fizetnem se semmi. mindent összevetve nemvoltgyenge.

_{the next station is brugge, amsterdam, brussel.}

az emberek mindig megtalálnak. megtalálnak és beszélnek és beszélnek, bánatos szemekkel néznek rám és azt várják, hogy figyeljek, válaszoljak, tanácsot adjak, együtt érezzek, egyáltalán érezzek valamit irántuk, a problémáik iránt. a megoldást,  vagy de legalább a megnyugvást valahogy segítsem nekik.
az emberek mindig megtalálnak a határidejükkel, dátumaikkal, kiírásaikkal, ppt-ikkel, doc-jaikkal és úgy kergetnek vele, hogy ordítva, ha esetleg nem akarnék futni, és nem is akarok, de muszáj. furcsa módon a határidő olyan különleges állatfajta, hogy mindig csak másnak dorombol. ha nála van a labda, akárkiaz, akkor a megadott időpont előtt sokkal előbb értendő a történet, magyarul lényegében tegnapra, viszont ha nálam van a labda akkor az idő,  vagy dátum olyan illékony lesz mint egy benzinnel kiöblögetett felespohár. pillanatok alatt nemlátszik semmi, csak a szag emlékeztet, de az is minek.
az emberek mindig megtalálnak, hívnak, kérnek, kérdeznek, küldenek, megmondják, várnak, akarnak, szeretnek és nem szeretnek. képesek csak ezt közölni, nem mintha számítana, de közlik. vadidegen emberek kezdenek bele életük történetébe, ofkorsz pont akkor, amikor véletlen úgy ráharapok a számra, hogy ki kell köpnöm egy húscafatot, ekkor a vér elönti a számat, mint valami fizetett ünnep, a vadidegep, pedig tapintatosan nem vesz tudomást erről és biztos, ami biztos jobban belemerül a történetébe.
az emberek akkor is megtalálnak amikor a legnyomorultabb vagyok a budin és kilincsszaggatva berúgják az ajtót, hogy valami jelentéktelent közöljenek, valami annyira jelentéktelent, hogy a világ szegényebb lett azzal, hogy kimondta azt a jelentéktelenséget, azzal meg hogy nem az ajtón keresztül tette én lettem szegényebb. méltóságszegény.
pedig én csak csöndet szeretnék, néma és idegen embereket, hogy reggel ne kelljen imádkozni a manóért, hogy a hajam jól álljon és egy olyan pohár whiskyt amilyet villafranca de monjardinban kaptam. ez egy baszottnagy pohár, nyakig jéggel, szemre, jó vastagon felöntve jack daniel’s-el és az üveges kóla pont a tetejéig ért, mondom szemre. ez a mutatvány jobban lenyűgöz, mint egy kövér nő szétfűrészelése.
még azt is szeretném, ha az összes baszatlan fapina ügyintéző akit szorít a bugyija megpróbálna leszokni arról a szakítós dumáról, hogyengem hagyjon békén, nem tudom mit akar, nem is érdekel, keressen mást, igen én vagyok csak, igen nálam kell ezt intézni, de nem fogok most magával foglalkozni és későbbse, és most menjen és tényleg komolyan mondom, hogy vissza ne jöjjön ide soha, de soha többet.ennek különösen kurvára tudnék örülni.
azt hiszem az is rajtavan a lájkolnám listán, hogy az ötvenes felüldizájnolt nők ne állítsanak be nekem olyanokkal, hogy nagyon remélik, hogy nincs barátnőm, mert az igazán kár lenne. rá nézve. én meg csak azon gondolkozok heti háromszor, hogy a klimaxot mi a faszér találták ki akkor. rohadjon még el kérném az összes szcientológia, meg jehova, meg a kopogtatógyűjtögető bőrfejű paraszt is.