olyan jó kis nyirkos teliholdszag van, hogy ki is nyitottam az ablakot aludni.

szeretnék megkérni mindenkit aki előszeretettel fogalmaz úgy, hogy megoldható, megoldhatóe, megoldható lenne, megoldható lennee, esetlege, hogy álljanak egy küszöbre, hajoljanak előre közel derékszögig és tiszta erőből, teljes törzsfordítással, jó gyorsan basszák bele a fejüket az ajtófélfába. köszönöm.

túl azon, hogy nagyon tanyasi hangulata van a dolognak, egyszerűen levakarhatatlan érzés az esetleg megoldhátáóú lenne, hogy ne fügyéjlöe.

olyan is volt, hogy a szexshop-os nénivel nagyon összespanoltunk, péel én fordítok neki sok angol szót. vicces.

annyira jó, hogy a félszemű lány, az egyszemű lány, a kacsintó lány, a girl with one eye még mindig fel bír dobni.

délután már 20percenként jártam ki cigizni, óránként ettem valamit, négyszer átöltöztem, csak úgy, folyamatosan ittam, hogy járhassak pisilni, nagyon nagyon komplexelhetnékem van, remélem lejött. 6kor keservesen megállapítottam, hogy mivel ezekben a vészterhes időkben nem merek megkockáztatni letöltögetős sorozatokat, mert akkor mindennek vége, szal hogy még két és fél óra az esti csi-ig, meg a kérlekfejezdbeamondatot-ig, ami olyan, hogy facebookon is mindenki azt hitte, hogy a kindermaxiking reklámtól nincs szarabb és akkor rájöttünk, hogy devan. és az is nagyon elszomorít hogy emese már nem elég, kell anyu is hozzá, sovány vigasz, hogy a legnagyobb poént legalább még mindig emese dobja be: futamidőgép. beszarok.

_{az is sokat elárul a helyzetemről, hogy ma már harmadjára írok ide ökörségeket.}

mostmár nagyon felfigyeltem arra, hogy folyamatosan a pink – i don’t believe you folyik nagyon sokhelyről és ugye nyilván mire asszociálok: a választásokra.

_{cinizmus forevör}

kinyitottam az  ablakot, hogy jöjjön a friss levegő, növeltem a koffein bevitelt, erővel is tartom magam a gondolatkörben és írtam 6 sort, majd elkapott a kétségbeesés amivel simán ráverek a lányokra. pedig ők nagyban játszanak. és régebbóta.

annyit írnak a lányok a szakdolgozataikról a twitteren, hogy holnap lehet el is kezdem a komplexem.

_{az egy fél szakdolgozat.}

olyan szép zöld a fű, hogy most volna jó birkának lenni. mondta az anyám, én meg igyekeztem kurvára nem szólni erre semmit inkább.

az isten legyen irgalmas ahhoz, mert én nem lennék, aki kitalálta, hogy a nők fújjanak magukra vattacukorszagot, meg vaniliát, meg mindenféle ragadósszagú édes szart és hogy ezt be is veszik azok a nők akik be is veszik, hát komolyan mondom katasztrófa. vagy rövidebben, kurvaidegesítő. egyszerüen a hányinger kerget a buszon, amikor felszáll a nő a vattacukorfelhővel és ott öklendezek mellette és miután leszáll még mindig otthagyja ezt a tolakodó bugyirózsaszín faszságot.

vessük össze ezt, vagy ne, azzal amit én szeretnék mondjuk viselni. úgy néz ki, hogy csendes, mélykékes szürke, füstös illat egy kevés fűszerrel és csak annyira icipicit édes, hogy gömbölyű legyen és ne szögletes. egy könnyű illat, rojtos, tépett széllel, borostával, kócos hajjal, tökéletlenséggel, nem gagyi, csak emberi. amikor az ember megérzi akkor széles az illat, nem csak egy kis sáv, de nem annyira széles, hogy mindent elfolytson. nem kell hozzá szögletes orrú cipőt felvenni, nem kell minden kockát aprólékosan precizen kigyúrni ésofkorsz köldökig kigombolni az inget, nem kell kibaszott drága napszemüveg hozzá és leginkább nem kell taplós műmájer faszkalapnak lenni hozzá. ez olyan kedves, barátságos, intelligens, és stílusos illat. jóképű. de nem címlapjóképű, csak olyan falusias.