2010. június havi bejegyzések

nem akarok olyan fijú lenni akinek van egy külön fiókja tele
eszgépes cuccokkal, meg csavarokkal, meg nem használt wincs-eszter-
ekkel, meg kábelek, meg a tököm.

nem tudom mivel kezdjem a szarakodást. a bukta vizsgával, ami a
leglehetetlenebb helyzetet adta, vagy azzal, hogy tönkrebasztam a
gépem.
mer ráizgultam én erre a linuxra, kurvajó ubuntut fel is toltam,
amikor kiredült hosszabb gondolkodás után, hogy a^ ez azért sokkal
sokkal másabb, mint a windóz ésbé^ hogy a wifi az nem az erőssége
az én gépemen. mondom akkor le kéne szedni. itt a sok unalmas
informatikai szakszavakat, – mint a valahogy, a szerintem, és a sajnos
- kihagynám, helyette a jelen állapot, hogy töröltem minden kurva
adatot az egészről, csupacsupa értékes eggyeseket meg nullákat,
amiket nem tudok megismételni. plusz az összes os-t sikerült
kinyírni.
holnap a töröltadatok-visszaállításának-próbája című nap lesz
jambikus pentameterekben. aki esetleg megélhetési rosszakaró, az
léccikeléccike most vki másnak akarjonmá rosszat egy darabig.

eseménymentes napok száma nulla.

olyan vagyok, mint a sörös reklám, amikor a poharat el kell öblíteni vízzel előtte. kávé és bögre és öblítés vagyok, és négykor kelés, és vizsgadrukk vagyok.
és lefagyott router.

kb két hónapja találkoztam utoljára r-el, mire ma úgy nyitotta a társalgást, hogy tefogytál? most nem tudom, hogy azért kérdezte, mert kevés és szűk ruhában adtam elő, vagy mert jópofa akart lenni, mivel jegyzetet vittem neki, vagy esetleg tényleg fogytam. mindenesetre jó volt ez így.
azt is mondta, hogy oké, csak ne vigyem túlzásba. most itt megint meg kéne nyitni a buziknál hogyisvanez-t de hagyjuk mégegyenlőre. nincs önértékelési problémám, ezt így szeretném elmondani, hogy ércccsék, de azért itt még sok a háj.

na bye

jaj és még azt csak úgy mellékesen magamnak jegyezném fel, hogy a holnapi mostmár szinte biztos pofáraesős vizsga után akármi lesz, a hétvégén randim van egy csinos ubuntu-val. há-há!
lehet, hogy gáz/szakszó nélküli fétis, hogy ilyenek lázba hoznak, de fijú is vagyok

meg még sokminden más is.

egy olyan kép, amin van egy valami kompozíció, meg egy története, meg ilyenek, amibe csak úgy mellékesen bele lóg egy fasz, férfi nélkül, csak úgy óvatosan megjelenik egy pénisz, mondjuk egyéjjelilámpának támasztva,

az szerintem baromi jópofa!

beto, nyald ki a seggem. hogy pont akkor kezdesz el leülni dobolni amikor majd be szarok úgy fáj a hasam bzmg. és már a cardio party-t is unom piszkosul.

zumba forevör

a múltkori osztálytalálkozó végén n elvitt egy darabon kocsival és dumáltunk. elég érdekes kapcsolatunk volt gimiben, de most nem ez a lényeg. a lényeg, hogy gimi óta fogytam egy csomót és megjegyezte, hogy mostmár jobb lenne, ha nem csinálnék akkora ügyet a súlyomból, mert ellőttem egy poént, hogy beleférjek-a-esses-pólóba jelleggel. mondtam neki, hogy ja, lehet jobb vagyok, mint rég, de a buziknál ez nem úgy van.
itt meg is állt a magyarázat atekintetben, hogy a buziknál hogy is van, mert ő fennakadt ezen a szón, hogy buzi. hogy ezt nem használjuk, hogy ez olyan lealacsonyító, ez sértő meg minden. mondtam, hogy ja, nem is mondhatja akárki. viszont.
viszont addig sértő ez a dolog amíg nekem szarul esik. amíg én megbántódok rajta. sok időbe telt, hogy ne rettenjek össze az utcán amikor idegenek egymásközt akár poénból is de elejtenek egy buzit.
erre ő, hogy de az ő heteró ismerősei között, meg a munkahelyén is, meg mindenhol hálisten olyan emberekkel van körülvéve, akik nem buziznak, inkább melegeznek, meg homokosoznak, meg gyakorlatilag nincs bajuk az egésszel, csak ne mutogassák magukat az ilyenek, és hogy ez mennyire jó dolog, hogy ilyen toleránsak az emberek manapság. itt nekem mennem kellett és nem kezdtem bele abba, hogy ez nem tolerancia, hogy minden fasza, csak ne lássam, ne tudjak róla, bújjanak el, amúgy nincs vele bajom.

ilyenekről is akarok írni

te, képzeld lehet olyan csengőhangot szerezni amilyet a meccseken
fújnak – fordult oda csillogó szemmel a vonaton az egyik irodista nő
a másik két fincikéhez.
erről az jut eszembe, hogy olyan vagyok, mint ez a három nő. nem
nézek vb mecset, meg másmilyetse, még csak összefoglalókat vagy
youtube-okatse, ennél fogva nem idegesít a vuvuzela. merthogy minden
épeszű focifan inkább ráülne, minthogy hallgassa azt a szart.

legalábbis fb-n ez megy

biztos mások is mondják ezt –  én mondom, ők hazudnak – de én most nagyon szeretnék nyerni pénzt. úgy kétmillától fölfelé bármeddig.
csak, hogy megmutassam milyen jófej is vagyok, beleegyezek, hogy csak hármat nyerjek, a többit szét lehet osztani a többi között aki még hazudik.

a szigorlati jegyzetfüzetem közül éppen az előbb hullott ki egy apró ha-azt-mondanám-neked-hogy-izgató-vagy-nekem tematikájú papírfecni, középsulis kormeghatározással.

wtf.

a kisasszony minden-vizsga-előtt-pont-egy-nap-ját tartom és emelném a szigorlat-előtt-mindig-csak-pont-egy-hétre-lenne-szükségem-re.

a vicces, hogy már két éve mindig meg is adom magamnek ezt az egy hetet, és mostmár nincs hova.

thursday is the day of truth.

éjfél van és vagy öt házzal lentebb húsz kutya határozottan ugat
egyszerre az utcán, olyan visító hangon, idegesen, kapkodva, azzal a
feltett szándékkal, hogy a világ összes kutyabarátját
kiábrándítja most azonnal, and i tell you man, határozottan
működik.
azonkívül a szúnyogok a misztikus tizenkettest kiszemelve
tizenkettes csoportokban borítják be a testem és harapnak ruhán
keresztül és csak annyi helyet hagynak szabadon, hogy az alaktalan
gruppenjük éppen ne érjen össze, mint a terpesztett férfitérdek a
buszon.

az i, olyan feketésen nem áj, hanem csak á.

mami rómában nyaral a hétvégén. a kiscsaládja másik
része vitte el repülni, mert az olyan ‘királyság’.
és most eszembe jut a mediterrán városokban ébredés. az imádott
tengerszagú sós levegő, ahogy a nap is máshogy sütik, idegen
emberek idegen beszéde, a város zaja… úgy meghiányzott ez most
nekem nagyon.

persze szigorlatom lesz.

a sorozatokban előrediktálom az angol szöveget a színészeknek, mire ők szánalomból aztmondják, amit én.

néha vannak az embernek olyan csoporttársaik akik igazán idegesítőek tudnak lenni. a következő péel olyan, hogy egy tárgyból, amiből írtunk két zht, ő egyiket se írta meg, a nem-érzem-magam-elég-felkészültnek tematikájú dumával, mire mondtam én, hogy de gyere be, lesúgjuk, kilövöd, leírod a tegnap esti film tartalmát, különös figyelemmel a hősnő alkati elemeire nézve. nemnem, mondta ő.
később úgy volt, hogy a megírt zhk átlagából kapunk megajánlott jegyet. ez sokáig nem mutatkozott a felsőoktatás legnagyobb vívmányaként előadott neptunszerű faszságban, amikor egyszer mégiscsak feltűnt, valaki hatásos nyavalygására, akkor megajánlott négyes. kicsit furcsállottam, de jobb, mint a semmi. elfogad, ment, kilép.
a kedves csoporttárs vmeik nap közli, hogy teneked mi lett ezzel a tárgyal, mert ő is kapott megajánlott négyest úgy, hogy egy órán nem volt bent, egy zht nem írt meg, egyáltalán semmit nem csinált az égvilágon.

bazdmeg a jókurva…

megpróbálok úgy tekinteni a holnapra, mint a nem a sikertelen-vizsgám-napjára. inkább onnan nézem, hogy milyen jót kirándulok. felkelek korán, megfürdök szépen, tiszta ruhát veszek fel, és sétálgatok, ücsörgök, írogatok, várok, beszélgetek emberekkel, aztán bólogatok, néha gondolkodok, valószínűleg bőrig ázok, kétszer, sokat cigarettázok és kurvaanyázok is.

már most gyermeki izgalom tölt el.

a vizsga napjának közeledtével exponenciálisan megszaporodnak a blogbejegyzések, tweetek, elszívott cigarettaszálak, unatkozva is végignézett youtube-videók és a boldogan-élt-míg-meg-nem-halt elképzelések.

anyám a hétvégén egy puppos vödör eperrel, meg két marék félig érett cseresznyével a kezében örvendezett, hogy azt mondták neki a rádióban, hogy baromi drága lesz a cseresznye is péel, mert az árvíz mindent elvitt, és hogy nekünk rengeteg van, és magasan vagyunk hálisten és milyen jó, mert úgyis kell vinni szervizbe, meg műszakira a kocsit, meg vmit ki is kell benne cserélni, és ez mekkora segítség lesz, és borsó is rengeteg lesz, meg minden.
erre ma reggeljuniuselsején kimegyek és tizenkét fok van, és szakad az eső, úgy mint, én nem is tudom hogy, de nagyon, és a gyümölcs szét fog repedni a sok víztől és meg fog penészedni a fán a sok víztől, és nem lehet kimenni, mert konkrétan féllábszárig érő sár van a kertben, ami egy kicsit át is rendezte a pedáns sorba ültetett növényeket, meg a borsókat, amiket szemenként 5 centire kellett egymástól tenni, meg a hagymát amit megint csak 5 centire, meg ilyenek.
és megnéztem, dublinban nem esik, londonban nem esik, santiagoban  nem esik, amsterdamban nem esik, pedig ezek esős helyek.
anyám szokta mondani mostanában, hogy egyszer bemondták neki a rádióban, hogy magyarország el fog sivatagosodni…

… és ilyenkor várakozóra csücsöríti a száját és az esőre pillant.

két napja azt álmodtam, hogy le akarom vágni a kezeimet meg a lábaimat is. elég érdekes éjszaka volt, azzal szöszmötölni, hogy hogy is kéne ezt kivitelezni. mindenáron a bal kezemmel akartam kezdeni úgy, hogy először csuklónál levágom a kézfejemet, aztán a könyökömnél az alkaromat, majd a vállamnál a felkart. namost. minden épeszű ember tudja, hogy ha lábakat is le akarunk vágni, akkor azokkal kell kezdeni, mert egy kézzel vagy kéz nélkül nehéz lesz. aztán, azt is minden jobbkezes férfiember tudja, hogy a bal kéz egy nagyon örömteli szerv ahhoz, hogy azzal kezdjünk. úgyhogy tök gáz volt az egész. folyton csak a megfelelő szerszámokat kerestem, meg embereket akiknek lelki állapota, meg fizikuma esetleg egészségügyi tapasztalatai lehetővé teszi, hogy befejezze a dolgot, mert nyilvánvalóan, akárhogy kezdek neki egy kar legalább felmarad, amit valaki másnak kell levágni. az a legérdekesebb az egészben, hogy nem bírok az ilyesmire gondolni se, de nem volt rémálom. csak amikor felkeltem, akkor akartam bőgni, hogy ilyen nincs, hogy le akartam vágni minden végtagomat… érthető ugye.

aztán ma már egy kicsit érdekesebb volt. (most kinéztem az ablakon és dejavueáoum volt, hogy esik, én írom azt a baromságot amit álmodtam. gyááá:D mik vannak “élőbe”) na szal a sztori úgy kezdődik, hogy az amerikai kisvárosban nagy béke van meg szeretet, és egy kedves színes bőrű lány, megy egy fehér fijú össze akarnak házasodni, mert nagyon szerelmesek. anyuka fel is fogadja nekik a legjobb esküvőszervezőt a világon, egy alacsony, pocakos, kifogástalan öltözésű, hatalmas bajuszú, franciát. igazából belga, de ezt nem tudják. igen, poirot az esküvőszervező. ő mindent el is intéz, de amikor az a rész van, hogy kell egy helyszín akkor a város fölött a dombon a kísértetkastélyt akarja. a hely el van hagyatva, az emberek a környékére se mennek, igazából már senki se emlékszik, hogy miért, de ez lényegtelen is. temető van környes körül a kastély környes körül. na, kb innentől kezdődik az amit tényleg álmodtam. a városi kórházban vagyok ilyen betegtologató, meg ilyesmi. és behozzák a mentősök a vőlegényt, meghalva. doki megnéz, meghalt, vihetem a hullaházba. és. és van nekem egy ilyen furgonszerü valamim, amivel kell vinni a dolgokat, de ez ilyen benti furgon, ilyen jáccós. szal betolatok a furgonnal a teherliftbe, és véletlen nem a lefele gombot nyomom meg, hanem a felfelét. erre össze vissza kezdem nyomogatni a gombokat, és beütök egy kódot, amivel végülis a kastély előtt felbukkan a lift. én csodálkozok mit állat, hogy ilyen nem létezhet, erre ahelyett, hogy visszatolatnék és megnyomnám, hogy lefele, kijövök a liftből a furgonnal, meg a hullával, a lift meg eltűnik. próbálom a vaksötétben beindítani a kocsit, keresem a kulcsot amit nem találok valamiért, közben fura zajok, amiket én nem hallok, meg izgi zene, amit én még mindig nem hallok, és valaki nagyon közeledik, amikor beindul a kocsi és elindulok lefelé a dombról. lent a téren, egy kocsira fektetve csöpög a vér a menyasszonyból, az anyja áll vele szemben és csak néz, és nem érti, tök sokkos, és poirot, az esküvőszervező, igyekszik minél messzebb kerülni az egésztől, nehogy őt is legyilkolják.

tudom, hogy ez már messze nem olyan izgi, mint a karlevagdosás, de mindegy.