az apukám cinkos mosollyal az arcán jött be a szobába, olyan csak-anyád-meg-ne-tudja-féleképpen, egy playboy volt nála, letette az asztalomra, mint ahogy az oroszlán anyuka teszi le a vacsorát a kölyök elé, óvatosan, na figyeld meg szépen hol haraptam el a torkát, nemsokára már majd neked kell. emlékszem ullmann mónika volt a címlapon, a google szerint 99ben, tizenkét éves voltam tehát, a téma valami vasutas dolog volt, gőzmozdonyos olajos kép, meg orientexpresszre hajazó fülképen is pózolás és persze a lényeg a pina. pina, punci, suna, sunci, vagina, ezt következetesen vödzsájnának kell ejteni, mint a dzsímélt, meg a jútyubot, meztelenkedés. végignéztem az egész újságot, az összes képet, a mellek minden ívét, a sminket, a hajakat, a pinákat is és már majdnem elkezdtem olvasni a cikkeket a méregdrága órákról, amikor eszembe jutott, hogy nekem itt most valamit produkálnom kellene. nem vagyok olyan fiú, aki elnevezi a farkát, de ha olyan lennék, akkor most csak a történet miatt is, de nevezzük tizedesnek. szal lenézek, tizedes meg átvetett lábakkal támaszkodik a combomnak és unott arccal néz ki a fejéből. mondom, tisztelegjen tizedesúr, ez azér mégsem járja, erre az unottan rágott fogpiszkálót átforgatta a szájának a másik oldalára, de más nem történt. eléggé megijedtem, hogy akkor impotens vagyok vagy valami, imádkoztam is a jézuskához, hogy ne legyek impotens, ezúton üzenem, hogy nem vagyok, köszi, ami viszont vagyok az a homokos, ezt khm, ezt is köszi, hát akkor még nem voltam ebben képben ugye.
de beszéljünk inkább a pináról. nem él bennem teljesen világosan a mónika testének minden részlete, de asszem rendben volt a dolog. gyermekkorom összes pinája rendben volt. egészen az elmúlt évig az összes pina amit láttam, mind rendben volt. mind, már az a nagyon kevés ami valahogy véletlen berontott az életembe, egy idióta szexhirdetés, vagy valami véletlen heteró pornó révén, viszont az  elmúlt mondjuk egy évben pontosan tudom, hogy két suna is volt amitől rettentően megijedtem. nem vagyok nagy szakértő, hát asszem ez azért nyilvánvaló, de a pina úgy nézett ki, mint valami geronazzómáriás feltöltött szájak összeszorítva, puffadtak voltak és semmi nem lógott ki sehonnan. nem a faszra gondolok, bár általában ugye a faszra gondolok, de most a pina szériatartozékára gondolok, aminek ki kéne lógni, vagy legalábbis ki szokott lógni. hát elintéztem magam azzal, hogy végre akkor mostmár tudjuk, hogy olyan homokos vagyok, mint a ház. undorodom a pinától.
aztán most írja ancsa a tökéletes vaginás cikket, amiből megtudom, hogy a kilógó alkatrészt a nők most le akarják operáltatni, mert ez a legújabb divat, állítólag a fiúknak ez nem tetszik és hát a nők amúgyis elég érdekes viszonyban vannak a pinájukkal szerintem, kicsit azért meglepett. az eléggé érdekes viszonyról csak annyit, hogy van a pinablog is, meg rengeteg minden van, hogy a nő tudjon foglalkozni a pinájával, mert kell is neki, mert ugye ott az eléggé érdekes viszony, még szerintem is eléggé érdekes viszony, de ugye faszblog nincs, legalábbis nem tudok róla, mert a fiúknak nincs eléggé érdekes viszonyuk a farkukkal, a fiúknak konkrétan imádatos viszonyuk van a farkukkal, ezt meglehetne tanítani a nőknek is, gondolom ez a cél sok esetben. anyway a nők operáltatnának, meg felmérnek és a férfi ugye egy olyan állat, hogy rávágja, hogy persze csináltasd kisszivem, baromira hízeleg a rohadékoknak, hogy miattuk akar a nő változtatni a testén, pedig nemkéne.
ott az a kép a pinafalról, a pinalenyomatfal, eszméletlen jó ötlet szerintem és miközben nézem a pinalenyomatokat, mondom magamban, hogy na igen. ezek szép pinák. megvan a kilógó alkatrész, fodros néhol, ha másért nem is, de jelez, hogy na itt lehet belépni, kell az oda és nem csak a vakoknak és gyengén látóknak.
az egyik kommentben a manela mondja, vagyis inkább kiderül, hogy a kislányok ilyenek, hogy nincs kilógó alkatrész. mocskos disznók, mondom én, mély rekedtes hangon, nem a nicoleos nyávogásban, mocskos disznók, hogy a kislányos pinát akarják, milyen már az. az olyan, mint a tök simára borotvált fasz, kisfiús, gyerekes, szégyenletes, gondoljukmárvégigkiafelnőtt.
eredetileg a pináról, meg az én pinaviszonyomról akartam írni, de ez ugye elég karcsú dolog, meg most bejött ez a téma is és akkor még annyit szeretnék mondani a bizonytalan nőknek, hogy tessék mondani a fiúnak, akiszerit nyugodtan vágassák le magukat, hogy akkor a fiú is vágassa le a fitymáját, ha már ilyen nagy véleménye van.

kizárt, hogy ő is lefogja. inkább akkor befogja.

nem mondanám, hogy kifejezetten nagy rockabilly rajongó vagyok, de köszi imelda may, hogy vagy nekünk. újra.

mayhem

éppen pont erdélyben voltam egy hétig, amikor jött a kövér sms, a kövér borítékról, ami kövér betűkkel úgy kezdődött, hogy gratulálunk, ön felvételt nyert erre a nyomorék szakra. ez azért volt igazán nagy öröm, mert ez nem az érettségim nyarán volt, hanem egy évvel később, innen jön a tény, hogy az én jó apukám egy éven keresztül üvöltötte nekem, hogy vetessem fel magam valahová, mert diploma nélkül nem fogjuk előadni, ez már nem az a világ. tehát nyugalom, béke, apám kussol, végre.
két évvel azelőtt a tömény vodka és az olcsó cigaretta volt a legmenőbb dolog erdélyben, amiket a tanárjaink elől gondosan rejtegetve fogyasztgattunk, bár mindenki számára nyilvánvaló volt, nemisezalényeg. később ugye bevezették az új lejt, a cigi ugyanannyi volt, mint itthon, hát maradt az áfonyapálinka, akkori életünk legnagyobb felfedezése. a fiúk nagyon rendesek voltak, mert én nem szeretem a pálinkát, nagyon erős íze van, meg igazából pontosan tudom hogy készül, meg most ne menjünk ebbe bele, minden este kaptunk a vacsorához egy felest, mert akkor még a jó öreg feles volt és a fiúk mindig aztmondták nekem, hogy ez likőr, amit meg azért utálok, mert baszott édes, de ez volt a mi játékunk, hogy ők aztmondják likőr, én meg megiszom és minden nagyon rendben van akkorígymár.
tehát aznap este nagy buli volt, áfonyapálinka, a legfinomabb dolog amivel találkoztam így pálinka szinten és én tényleg nem vagyok az az asztalon táncolós típus, de akkor egy kedves heteró srác megpörgetett a biliárdasztal tetején mindenki mámoros örömében, amiről nem az emlékek, hanem fényképek tanúskodnak, hát nem olyan érdekes történet ez végülis.
hazafelé nagyon sajnáltam, hogy nem vettem áfonykát, mert így hívtuk, de egy kedves nőtől kaptam egy üveg bolti áfonykát, ami valszeg közel nincs ahhoz a finom házi páleszhez, amiről ugye szó volt, de ez most lényegtelen. eltettem ezt az üveget, négy éve már, hogy majd ha lediplomázok, akkor lehet felbontani, addig érjen még csak egy kicsit, valszeg már rég megromlott, nem számít és bár ebben a házban nem iszunk, mert ennek vannak okai, amiket nem firtatnék, de mostmár piszkosul rá vagyok készülve, hogy leküldöm az egész üveggel, márcsak erőből is, legyen már decembervége.

a dráma helyett, most agresszió. kinekakurvaanyja 1.0

én most ezt nem értem. vagy most akkor mivan. addig okés a sztori, hogy egymásba szerettek nagy nehezen, aztán a szőke berakta a számot a bulin, amit nem kellett volna, erre a vörösnek lépnie kellett valamit és hát jól le is buzizta, meg jól kiosztotta ott full public, mert ezt tudta csak, közben meggyónták egymásnak, hogy akkor milyen érzések vannak, már így szerelem téren, erre mindenki otthagyta a kis vöröset, mert egy filmben ilyenkor ezt így kell, aztán a szőke leugrott a hídról vagy valami hasonló, kicsit később a vörös összeveszett a tevagyazegyetlenbarátommal a csajon, amikor az végülis elmondta, hogy hát baszakodhatsz velem is, vagy esetleg megnézheted hogy van a fiúd, aki mellesleg majdnem meghalt, akkor elnézünk a diliházba, ahol először elég furcsa minden, aztán egy kicsi sírás, meg az első és egyetlen csók, aztán meg én nem értem, hogy és akkor a vége, most mér, meg akkor most ezt hogy, vagy mivanmá.

ha a címet nem mondom, akkor nem is spoiler. de valaki azér elmagyarázhatná.

szerintem ezt a hurráoptimizmust tanítani kéne, amit én tudok produkálni néha, mint ahogy tegnap reggel is, hogymondom akkor rájöttem. bent a tanszéken persze nyilvánvaló volt, hogy csak próbálkozok bele a nagyvilágba, az öreganyám is céltudatosabb lenne a témában, nem számít, már épp jönni akartam el, csak mondom még megnézem mi megy fb-on, erre befutott egy német csoport, hogy és ez mi, meg és az mi, aztán látják, hogy én ott épp kurvahirtelen elraktam a fb-ot, meg sok kütyü van körülöttem, kivagy te cukigyerek, mit csinálsz te cukigyerek, mér csinálod te cccukigyerek

ésmiteszikacukigyerek

kiesett egy kis darab alvadt vér a köldökömből tusolás közben. csodálkozva forgattam egy picit a kezemben a történelem egy darabját, majd leengedtem a lefolyón.

huszonháromévhuss

akkor támadnak a legjobb ötleteim, meg akkor vannak a legnagyobb megvilágosodásaim, amikor három százalékon fut az agyam, mer még most ébredtem fel és az első kávécigim közben vagyok, a neszóljozzámamíg arckifejezéssel és ez egy kicsit elgondolkodtató, hogy a teljes pörgésben túlságosan lefoglal ezekszerint a dráma és emiatt nincs szikra, meg felismerés, meg semmi, vágjon valaki tarkón, de piszkosul.

még a végén az is lehet, hogy meg tudom csinálni, beszarás.

tegnap az esernyő volt a táskámban az opcionális elem, ma meg a síkosító.

magic bag.

vannak azok a fiúk, akiknek olyan a lába, hogy járás közben át lehet alattuk vezetni egy egész vágtató ménest és én most tök őszintén mondom, hogy rohadjanak el.

pedig olyan szépek.

és olyan bántóan megkérdezi, hogy de hogy is van az, hogy nekem most akkor két éve, úúúristenkétéve, de nincs senkim, meg hogy mennyi sráccal randiztam már, meg msn, meg hogy elég sok meleget ismerek (sajnos, mondom, sajnos) és hogy akkor nem gondolom, hogy valami nem stimmel, hogy milyen elvárásaim vannak, meg minden, hogy azért ez elég érdekes szerinte, hogy ennyi mindenkiből senki nem jött össze, hát most erre mit lehet mondanibzmg.

apró betűs rész.
ha kiveszem az összes melegből, már a környéken az összes melegből, a cicakirálylányokat, meg a hajtűket, meg hát tudjuk, elég drámakirálynőgén szorult énbelém is, szakdogaparapéel, szal ha ezt elhagyjuk, statisztikailag a fele, gyakorlatilag a háromnegyede eltűnik az összes fiúnak. után vegyük ki a kamus, meg egyszer felpróbálható bútorokat, meg az iqbajnokokat, és akkor aki marad, az már esélyes lenne, és ezek közül az esélyesek közül, meg itt vannak az ilyen nagyon érett fiúk, hogy gyakorlatilag a boltba nem mer lemenni egy doboz cigiért, mert hogy ő nem cigizik és akkor az most milyen már, meg ki mit fog gondolni, érti ezt valaki, kérdezem.

úristenkétéve, mitiszolteakávéddal, fokhagymát.

persze én vagyok az érzéketlen, tudom, nagyon jól, meg a bunkó, meg a trágár, meg a cinikus is, csak édes istenem el ne veszítsem a fonalat, muszáj ide leírnom, hogy emlékezzek majd rá még sokáig.

tehát. érzéketlen vagyok és ismerkedés és az idősebb fiú mindig előjön, hogy ez rossz, mert nyilván minden meleg akivel összefutok, az nagyon érzékeny és akkor én vagyok a mumus, legyek én is érzékeny. najó. mondom. megnyílok. beszélek, érzék, magamraveszem a dolgot, meg úgy állok mindenhez, hogy ne bántsam meg, tűrök, magamban keresem a hibát, mondtam hogy még ez csak msn, tiszta szégyen, mindegy, de mindig ez van és mindig beleesek pofával az egészbe, mindegy, szal megyen ez egy darabig amikor egyszer csak betelik a pohár, mert megunom, hogy én vagyok a szar, akihez térkép kell, akit nem lehet megérteni, miért mindig én magyarázom meg minden mondatomat, és még a magyarázatot is félreértik, meg én vagyok a könnyűvérű, mert magamnál eggyel már legalább több pasival voltam, hát rémes, és szal betelik, elmagyarázom még mindig kedvesen, hogy hol lakik az úristen, meg, hogy abban mennyi félreérthetetlen ellentmondás van amit ő mond, pedig eddig végig azzal takaróztam, hogy mert ő idősebb és hát akkor jobban tudja, figyeljek az öregebb/tapasztaltabb fiúkra, nekem ezt mondta az anyukám, mondta volna, ha melegkisfiúként növök fel, mindegy, szal elmagyarázom a szitut és akkor kibukik, hogy valójában ő milyen bizonytalan, meg nincs önbizalma, meg hogy végülis azért ért félre mindent, mert neki folyton kell a pozitív visszajelzés, de mellesleg ő az aki a leginkább letöri az embert azzal, hogy ez még csak msn, mit képzelek magamról ne nyomuljak már, értik, nem mi, most majdnem volt egy kérdőjel, szal végül azt rájövök, hogy nincs énvelem semmi baj, és ez most nem az űberszuperegó, ez egy hónap magányos séta spanyolországban és elkezdem neki magyarázni az élet dolgait és bólogat hozzá és mindjárt az az érzésem, hogy én vagyok 10 évvel öregebb nála, értik ezt és mindig belesétálok ebbe, innentől aki nekem azt mondja, hogy velem baj van

annak én megmondom, hogy köszi a részvételt, a jegyek a pénztárnál maradéktalanul visszaválthatók.

lassan mivan, mondja a böngészőm, lassan tényleg nem tudom, mondom én, az új feladatom mélységeibe már nem mennék bele, mert az már a pofátlanság teteje, hogy mennyire odabaszták elém, hogy akkor itt van ez a fincike kis idő és egy olyan bonyolut, meg komplex és teljesen új dologgal most kezdjek valamit, valami értelmeset, valami nagyon nagyon értelmeset, mit nyígok, ilyenazéletbzmg, szokjad megfele.
és a lucia fordít, mert ő mindig és most ennek kapcsán előjött egy sokkal jópofább dolog erre az egész informatikára, szeretnék én ilyen világban élni asszem.

legalábbismostazonnal

pár órája meg akartam írni, hogy olyan vagyok, mint a fiú a filmben, akinek szuperképessége van és nem mondhatja el senkinek, nyilván nem a melegségre gondolok most, azt nem mondanám szuperképességnek, meg hát nincs is igazából szuperképességem, gondolom ezt azért tudták eddig is, csakhát a metafora, olyanmint, mert tényleg nem mondhatom el, ha jót akarok magamnak, meg ilyenek, persze segít egy csomó dologban, de ugyanennyire meg is nehezít, és beszélni kéne róla, de nem lehet, mert az csak baj, persze most nem tudom világosan elmagyarázni, mert ahhoz kellene a kilátástalan hangulat, annyira azért nem hiányolom, anyway, én vagyok az orákulum, hogy akkor ebből majd még baj lesz.

aztán rájöttem, hogy a következő fiúm majd olyan lesz, hogy meg fog érteni, nem úgy, hogy simogatja a hátam, hogy jolvanszakdolgozat, hanem, hogy nem kell majd neki magyarázni, hogy de ezt így értettem, meg azt meg úgy, mert érti, erre közölték velem, hogy ez éppenséggel elég közhelyes, de leszarom, az én világomban a cern most ezzel feltalálta a higgs bozont, sokkal kisimultabb lett az arcom.

persze mire végére érek ennek az egésznek, rájövök, már most, hogy túlságosan kiadtam magam, mármint a kiszolgáltatottság féleképpen kiadtam magam és hogy vajon most hogy tűnhetek, meg ilyenek és máris rövidre akarom zárni ezt az egész ismeretséget, ez mér egyté, nem való ez már nekem, végighallgatni, hogy milyen ha valaki érzéketlen, akkor elgondolkozok rajta, próbálok érzékenyebb lenni, megy is, aztán meg majd jól pofára fogok esni, mert tudom, mer így lesz, pesszimista kis fasz, jaj most le kell szoknom a faszoktól, meg a kurvákról, meg a bazmegokról is, tudom, hogy tök felesleges, vagy nem, öreg is vagyok, rinyálok is, és semmi frappáns nem jut eszembe utolsó sornak, ahogy általában.

és ténylegnem.

veronika meg akar halni. szeretem ezt a regényt. nem sok coleho van amit szeretek, igazából ezen kívül egy sem, a camino-s könyv is csak olyan, hogy jó, hát elolvastam, kész, de a veronika meg akar halni az más. szeretem, hogy olyan ijesztő a címe. nem úgy ijesztő, mint valami hirtelen undorító dolog, vagy valami nagyon misztikus horrorban hirtelen előugró kislány, vagy mozgó rongybabák, ez csak olyan a maga valóságosságával ijesztő. mert veronika tényleg meg akar halni. szörnyen tetszik az érvelése ami miatt azon gondolkodik, hogy meg akarjon halni.
a másik meg-akarok-halni gondolkodás ami nagyon tetszik az az anya csak egy van. itt nincs is igazán elmélkedés az egész életről, ami esetleg groteszk lehet vagy valami, itt készhez kapjuk a helyzetet rögtön, ami csak még abszurdabb, mintha azon tanakodnánk prokontra, hogy most akkor mégis mi a lófasz legyen itt ezzel az egésszel. a legnagyobb dolog, hogy fölköti az állát anyu, hogy ha meghal ne nyitott szájjal merevedjen meg a hullája.

a halál az egy olyan dolog ami fontos. annyira fontos, hogy senki nem gondol rá, igyekszik menekülni a témától, meg ó én százévig fogok élni, vagy pont leszarja a kis takony, hogy most mivan, úgyse érem meg a harmincat most mit vagy úgy oda bazmeg, de a halált, az igazi meghalást nem szeretjük firtatni. mert mi van utána, ki nem szarja le, mi van előtte, az a lényeg, vagy kitudja, nincs is lényeg.

azokat a történeteket szeretem amikben viszony van az élet és a halál közt, az ember és a halál közt, bármi és a halál közt. szeretem ha a halál meg van személyesítve, magas sovány férfi, vagy egy telt alacsony nő, a régiek a telt alacsony nőt pont az élettel azonosították, pont ezért áll jobban a halálnak a telt alacsony nő. szerintem. mert váratlan. szeretem az ilyesféle történeteket.

az énekesnőre emlékszelemég.

vettünk az anyukámmal olyan klotyóizét, amit úgy fel kell lőni, olyan mint egy kis tejszínhabpötty a dolog peremén, az anyukám nagyon izgatott volt, már a boltban és miután fellőtte a dolgot a sloziba, olyan elégedett arcot vágott, hogy én biztos vagyok benne, hogy ez a háziasszonyok paintball-ja.

most csináljak úgy, mint a hülye apple fanok a kurva ájfónjaikkal, meg mekbúkjaikkal, hogy úúúúúristen, előrendelhetők az új wonderjock gatyók az aussiebumnál, free shipping meg minden ami játszik, jézusom, sztívi, alig bírom kivárni, hát te.

tegnap a világ leghosszabb szempillájú konzulense felhívott, hogy jön az öltönyös csóka és majd ugorjak már be esetleg, mert bekéne.
az öltönyös csóka olyan, mint egy arab, képes fejből osztani, valahol olvastam, hogy az arabok nem gesztikulálnak a kezeikkel, meg a testjükkel, csak úgy beszélnek bele a világba, aztán lesz ami lesz, na ez is ilyen, nyomta a sódert, jól fel is baszta az agyam úgy ismeretlenül, pedig az ő renoméja az igazán szar és tudom, hogy ma jön a második felvonás. ezért most taktikát váltok ezennel, a kis idegességes, úristenmostmilesz arckifejezésemet lecserélem a nyuszikás, bazdmeg-a-hülye-porszívódat-már-nem-is-kell-re.

az agresszív buzik sosem fogják uralni a világot, de talán jobban alszanak éjszaka.

vannak olyan emberek, akiknek a naptárjukban ki van rajzolva a
telihold napja. mások esetleg googlet használnak, én meg csak
bámulom az eget. ezért a telihold nálam rendszerint három éjszaka,
mivel ránézésre nem tudom megmondani az igazat, így nem is
érdekel. csak az érdekel, hogy tudok olvasni a holdfényben, ha épp
nem simogat a csontomig be a szél, az ég olyan tiszta, hogy az
összes csillagot lehet látni és ez egy nagyon jó dolog. emberek
ilyenkor vérfarkasok akarnak lenni, esetleg vérfarkasok akarnak
emberek lenni, én meg csak egy csendesóceánikétszó lakatlan
szigeten lennék, orvosi ügyelet, szakdolgozatok és csokoládé
nélkül, kedvemre úszkálnék, visszarasztáznám a hajam és random
maszturbálnék.

önöknek is jó éjszakát.

unalmas lesz és hosszú, poén és csavaros szófordulatok nélkül, nyugodtan kihagyhatod. tényleg.

a turiknak van egy olyan jellegzetessége, hogy a felfedezést követően exponenciálisan csökken a faszacuccok fellelhetősége, általában két-három hónap múlva semmi nincs és csak kifordulok a helyről. na ma voltunk a kisasszonnyal három helyen, az egyik meglepetésre még mindig nagyon toppon van, egy másikban most először nem volt még csak olyasmi se amihez hozzáértem volna, a harmadiknak meg ma adtam meg az utolsó esélyt. ruhákból persze és tényleg semmi nincs, viszont ami ott van azok a könyvek. angol könyvek ofkorsz, amik eddig nem nagyon érdekeltek, mivelhogy ugye nem tudok angolul, de most a kupac tetején ott virított egy hívogatóan rongyá olvasott martina cole könyv, meg egy másik akadt nagyhirtelen a kezembe ami azért fogott meg, hogy vmi bestseller, ami azóta, hogy ezt értem is, mint legtöbbet eladott, így nem is akkora poén, de mindegy. nagyon melegem is volt, meg már menni akartunk nagyon, szal nem nézegettem, hogy miről szól, csak mérlegre, aztán százhetven volt a kettő együtt, bekapodamazonponkom.

itt most szeretnék az idegen nyelvű regényélményeimről is beszélni. van két spanyol könyvem. az egyik márquez bánatos kurváim emlékezete, köszönjük meg szépen julesnek, aki persze jót akart, meg én is, majd egyszer ezt bővebben elmesélem, a lényeg, hogy márqueznek van egy stílusa, ami az olyan embereknek akik szeretik a sokjelzős körmondatokat, meg a választékos irodalmat, azoknak sírásig gyönyör, mindenki másnak sírásig bármimás. nos ez spanyolul elég gáz, tele ritka igeidőkkel, ritkán használt kifejezésekkel, meg a körmondatok ugye, kilencedik oldalig jutottam, pedig imádom azt a könyvet. a másikat egy vásáron vettem, valami krimi, azért tetszett meg, mert a fülszöveget, vagy mi a frászt megértettem és nagyon rövid, apró kis könyv, viszont hasonlóan tele ismeretlen szavakkal, amik baromi gyakoriak, tehát idegesítő, ha nem szótárazza ki az ember, ami viszont bebaszik a bulinak, ha feszt szótárazik olvasás közben, tizenötödik oldalig bírtam.

így hát nincs túl sok izgalom, gondolhatnánk abban, hogy én vegyek angolul könyvet, mikor nem is tudok angolul, mondom inkább az igazat, nem tanultam angolt iskolában meg ilyenek, az összes minden az utazások, meg a net, meg a informatika, meg az a mondjuk bő három év, amióta a sorozatokat kinézem az összeset az internetből, egy ideje már azokat is felirattal, amiknek amúgy van szinkronja, ez az utóbbi egy évben ott jár, hogy napi nyolc óra sorozatnézés, rohadjakel, énisígyérzek.

a kis fehér bestseller, valami sikness, vagy sikened vagy ilyesmi című, lusta vagyok megnézni, betegséges könyv, a vonaton kezdtem a tüzetesebb vizsgálathoz, igaz történet alapján, egy kislányról szól, aki vékony, esetlen és gyenge és az egész gyerekkora úgy telt, hogy mindig volt a kiscsaj testében egy doki valami fém szerszámmal, lévén hogy az anyja müntyhauzenes, nem keresem meg hogy kell leírni, sajnálom, ezt mindenki tudja, hogy olyan betegség, pszichocucc, amikor az illető jobb esetben magát betegíti meg folyamatosan, hogy az orvosok és nővérek, meg más ilyen eü alkalmazottak figyelmét és sajnálatát és együttérzését kivívja, nyilván nem magyarországon, mer itt sztem ilyen betegség nincs, érezzük a cinizmust, de ez valóság, rosszabb esetben meg másvalakit betegít meg, ezt nem gondoltam volna, hogy van ilyen, de hát írva is van regény belőle. szal elég szomorú sztori, orvosi dolgokban mondjuk elég jó vagyok, mármint asszem, ez ugyan nem mértékegység, de kitérdekel.
a martina cole-ról nem tudom tetszenek-e emlékezni, hogy már írtam, hogy a madamot nagyon szerettem, az alvilágot meg nagyon nem. hát ez a könyv egy valami fasziról szól, akit most engednek ki a börtönből ahol az alvilági kapcsolatait ugyanúgy fent tartotta, meg megerősítette, meg ilyenek, most tér vissza, hogy ő legyen a nagyfőnök vagy miagyász. hát ez a jó öreg téma fekszik az írónőnek, mellesleg nekem van néha ilyen romána, meg julia érzésem, bár azok kimaradtak az életemből, de nekem valahogy nem hat túl autentikusan amikor a befüvezett emberek szexelnek egy könyvben, hát kitudja, szegényesek a tapasztalataim biztos, vagy az én biológiám, lényeg, hogy mondom akkor legyen inkább ez elsőnek.
a poen az, hogy nem számoltam a szlenggel például, ami azért nekem elég nagy falat, meg a britt angol fingom sincs miben tér el, mármint írásban az amerikaitól, mert ugye egyiket se tudom, de egy kicsit érdekes volt, viszont meglepően sokmindent felfogok az egészből. azt a marék szót, amit véletlenül tudom, hogy hogy kell leírni azokat nyilván, a többit meg akkor, ha kimondom, akkor rácsodálkozok, hogy jé ezt így kell leírni, mert ugye írni azt nem tudok, sorozatokból nem lehet megtanulni ilyesmit. a legnagyobb gond viszont az, hogy kvázi minden bekezdésben előugrik egy új, ismeretlen ember és én magyarul se tudom követni azt, hogy ki kicsoda, a száz év magányt fogalmam sincs hogy olvastam el háromszor, de az kivétel, úgyhogy itt most nem is agyalok ilyeneken. az, meg hogy a párbeszédes dolgok nem kötőjeles új sorokban vannak, hanem az angol könyvekben millió más lehetséges módon, de egyben a szöveggel, itt éppen aposztrofok közt, ami ugye egyébként is megvan az írásban, hát követhetetlen számomra, de majd megszokom. az alkonyat könyvekben legalább >> << közt volt az ilyesmi, máshol dőlt betűvel szedve, vagy idézőjelesen, mér nincs erre szabvány.

ezt séta közben kitaláltam, hogy majd jól leírom, de, hogy mi a lényege az egésznek azt már elfelejtettem, valami csavart biztos akartam rakni a végre, vagy nem tudom, majd megint visszatérek az olyan bejegyzésekhez amikről azt képzelem, hogy viccesek, pedig nem, meg minden, most meg megyek olvasni.

szeretném, ha minden vasútállomáson a peronoknál lenne ingyen wifi, meg a buszpályaudvarokon is, hogy amíg az ember várja a mindigpontosjárműveket, addig lehessen blogbejegyzést mailozni.

lájk

nagyon aranyos volt a néni, olyan erős ötvenes, vastag lenövéssel a fekete haján, de ami ennél is izgalmasabb volt az a fehér selyemszalag ami a fejére volt kötve, szigorúan a haján kívül, csomó a bal oldalt, ami nem politika, csupán a választékhoz ez illett, mosni nincs. hetvenkettő, ez jutott eszembe, ahogy a hetvenes évekbeli farmerkabátban, és répafarmerben, aminek ugye a felvágás a szárán, meg a hiányzó háromszög, köldökig felhúzva, úgy festett a néni, mint aki épp most igyekszik a mondj-egy-híres-zenekart-hetvenkettőből koncertjére, még a sztreccs felső is tökéletesen összhangban volt a képpel. hiába, a naptárgyártók és divatcégek nem végeztek elég agresszív munkát az elmúlt negyven évben, de most azt mondom hálisten.

az egyetemen ott állt az a hatalmas autó, egészen pontosan akkora volt, mint a szobám, amiben csak azért nem lehet disco estet tartani, mert egyrészt már nincs disco zene, másrészt meg a discogömbhiány, ugye, tehát sokmilliós autó, kitartóan dacol a tekintetnek. az enyhén poros üvegen benézve, tökéletesen látszik a kéziféknél a kis tartóba belegyűrt csekk köteg, rajta világosan olvashatóan a név, lakcím, összeg, szolgáltató, szal minden.

és az emberek a fb profiljuk adatait féltik. ühüüüüüüüm.

a világot a kurvák irányítják. ebben teljesen biztos vagyok.

úgyhiggyékel

amikor a jóképű és izmos negyvenes férfi félve kopogtat az ajtón, a kedves hölgy bekíséri egy szobába, ahol egy baromi hatalmas tükör előtt egy visítóan fájdalmasan tökéletesen szexi harmincöt éves félmeztelen izmos faszi, aki valójában hatvanöt éves és plasztikai sebész, de ezt mi nem tudjuk és legfőképpen senki nem mondaná meg, szal gyengéden vetkőztetni kezdi, nagyon gyengéden és ahogy körbe körbe jár, óvatosan belesúgja a másik fülébe, hogy mondja el, mit nem szeret magán

és ekkor az anyám jelentőségteljesen bebassza az ajtót, ráfordítja a kulcsot és húsz másodperc múlva megszólal a baromi hangos ébresztő és én tudom, hogy

az összes boldogságot elosztogatták már a földön mire én megszülettem.

miután közöltem a korrepetitorommal, hogy nekem a robinhoodot kéne elmagyarázni, akkor három dolog történt. először is, tátott szájjal úgymaradt vagy két percre, a filmeken látni ilyet, aztán megemelte az órabérét egészen pontosan száztizennégyéshéttized százalékkal és végül közölte, hogy likelihood lesz az amire én gondolok.

demánértem.

azt meg nem mondom, hogy bambulok vmeik nap, egyszer csak elcsorog előttem egy LAPD car. a szögletes változat, olyan nyolcvanas évekbeli, én meg ugye LA-től nem számolom ki, de kurvasokezer km-re vagyok, csak lestem, kék fehér, az arany jelvénybaszással az oldalán, nem kínai utánzat, tök eredeti, aszittem lefosom a bokám, ilyennincsgetszi, aztán tegnap meg a faluban, tennék most zárójeles felkiáltójelet, de ugye ez megint nem az a blog, szal jön egy limó, hófehér, vagy négy ablakos, mármit hosszra, tök amerika sztájl dettó, sötét üvegekkel, meg az ezüst berakásokkal, olyan lassan csorgott, ez a nézzégeci kategória, ilyenek vannak, más nem nagyon.

mégis mennyire sznob mogyorókrém szopogatás közben buzikurvákat nézegetni. semennyire.
mer az úgy van, hogy valami ajándék izé van a buzioldalon és egy csomó prémium cucc most ingyen van, mondjuk a buzikurvák nézegetése lehet, hogy máskor is ingyen van, csak nekem most jutott eszembe. nem azért, hogy én fizetek, meg ilyenek, csak ez olyan izgi, vagy mittomén. vicces.

mint amikor kiírja a 18centis faszára, hogy xxl. aha.

én egyáltalán nem vagyok helyes író világbajnok, főleg, hogy egybeírom a szavakat, meg ilyenek és imádok rácsodálkozni a szövegszerkesztős helyesírás javításokra, ez is milyen jó, hogy a helyesírás egyszó a helyes író kétszó, a lényeg, hogy én úgy tudom, hogy a majom nem a farkának örül, persze annak is örülhet, de sokkal izgalmasabb egy falkának örülni, mert az már ha másért is nem, de sokkal több farok, mint egy.
tehát örül, mint majom a falkának. szerintem.

találtam egy iszonyat jó fiú ridikült, bírom ezt a szót, ridikül, retikül, sehogy se lehet leírni, az apukám úgy mondja, hogy lidikül, tök vicces, még jó, mer ez a lényeg, szal megmutatnám, de ez még mindig nem ilyen blog, viszont piszkosul jól néz ki és természetesen szinte ingyen van, mint a legtöbb olyan dolog, ami nélkül önszántunkból hirtelen nem tudunk élni. az, hogy nem vagyok répagatyás ázsiai nyunyó már teljesen részletkérdés, az igazi probléma az, hogy ebben az országban nem hordunk fiúridikült és az még nem számít, hogy double decker-ekkel, meg a tube-al álmodok.

csináljon valaki valamit mostazonnal.

a városban csinálják a villamost. új pálya, meg felső vezeték, meg megállók, meg-megállok, meg aszfalt, meg minden. aztán most látom, hogy a pár hete elkészült friss aszfaltot egy baromi hosszú részen verik fel az egészet úgy ahogy oda le lett rakva. érdekes. arra gondoltam, hogy úgy vannak az emberek a több száz milliós meg milliárdos projektekkel ebben az országban, mint én a sütéssel. aszongya a recept, hogy tizenhétésféldeka cukor. mondom bzmg fogsz egy bögrét, eriszted bele a cukrot, tovább, mint a fele, de még nem a kétharmadáig. aztán az annyi amennyi. kész.

jóétvágyat.