ha létezik a mennyország, akkor az mindenképpen nagyon magasan van, egy nagyonszép és tágas teremben, ahol a húszas évek amerikája zene szól és mindenki nagyon boldog és csak férfiak táncolnak csakférfiakkal, állandóan.

több ezer légköbkilóméterről megérzem, ha valaki czigizik a szabadban ésnagyhirtelenén olyan irigy leszek rá, hogy ki tudnám szívni a köldökén keresztül először a tüdejét, aztán meg az agyát.

tegnap a sztepfordi feleség kapottegykis teljes generált és nagyon szép lett, aztán ittunk, aztán én nemcigiztem, aztán mégtöbbet ittunk, aztán nememlékszem, aztán ma korán keltünk és főztünk, meg sütöttem muffint, meg a remegésig tornáztam magam demár tegnapis a sztepfordi férj játékaival ésakkor
letusoltam, megmég
hajat is mostam, megmég
csinosba is öltöztem és olyan dögös voltam, mintegy kibaszottkurva rickymartin, vagy nemtudom ésmég csak dél se volt és még mindig nemcigiztem
ésönnekkiakedvencférje,
amikor a fiú közli, hogy ma sem ér rá, holott erre várok demármikorbzmg.

akkorse lehetnék szánalmasabb, ha maga spilberg akarná.

soha nem lesz olyan, hogy valaki megfog a csípőmnél és egy kedves és könnyed mozdulattal arrébtesz, ennek nyilván több oka is van, az egyik péel a súly.

már az anyukám is aztmondta, hogy híztam az arcomon is látszik, hétfőtől újra czigizek.

biztos én ettem túl sokat, vagyok felpörögve a rengeteg mentolosrágótól és hallgatok túl hangosan christinát, de nekem akkorse jön át, hogy mérisne ugorjak elő a soksok kmmögül egy jólirányzott pillanatban, miazhogy csakbolt, meg alvás, ennyi, nemértembzmg, kedves vagyok, szép vagyok, nomeg a szexugye

na ezért nemegészséges a fiúra gondolni.

énigazából azt várom már kurvatürelmetlenül, hogy szokjak már le végre, hogy akkor utána ilyen bulidohányos lehessek és amint leszokok, azt megüljük egy rohadtnagy bulival, az kurvaélet.

mikortól van már valaki leszokva, kérdezem.

már az is megesik, hogy hosszú percekig nemgondolok a füstre, ami ugye jó, csak ilyenkor meg a fiúra gondolok, ami nemjó,

nem is tudom meik az egészségtelenebb.

mingyá rágyútok bazdmeg.
aki nem cigizik az mit csinál evés után, hogyhogy nem fáj folyton a hasa és mit eszik két evés közt, szétesik az összes gyomrombzmg.

márcsak azért kéne tartani magam, mert ezt a műsort mégegyszer nemtudomhogy

már csak arra kell nagyon figyelni, hogy megszokásból, figyelmetlenűl nehogy elfeletsem, hogy most épp leszokok.

mindig ezen csúszok el.

nem emlékszem teljesen tisztán, de szerintem utoljára az első mélyvízi bevetésem után állt a farkam folyamatosan asszem három napig, ahogy visszagondoltam a fiúra, hát most valahogy megint ez van és már úgy rohadtul szeretnék egy rendeset hugyozni, de nyilván nem tudok így.

az is űberfrankó, hogy pontmareggel gondoltam rá, hogy megkérdem a gyógyszertárban milyen szintetikus nikotinok vannak, de pontsemmilyenek, anyád mondom, szal folyamatosan éhes vagyok, eszek mandarint, meg ilyen zabszarkekszet, amiktől csak mégéhesebb vagyok és csak mégjobban rá akarnék

férfi kell a házhoz, aki megpisiltet és lefoglalja a számat.

ezek szerint sikosítót se lehet venni negyedórás smalltalk nélkül,

már a sexshop sem a régi.

olyan mérges vagyok, hogy el se hiszik, egy tiszta idióta vagyokbzmg, nemigaz komolyan.
a fiú illatát még mindig érzem magamon és olyan aranyos, meg türelmes, meg érett, meg mindenilyesmi, tudjáktudják, akár lehetne ebből még valami is, erre kiakadok neki hangosan azon, hogy csak simán ki akart rakni a kocsinál, olyan naakkormehetsz féleképpen, hogy mondom neki azér egy after cigarettát várja már meg míg elszívom, meg kamuzzon már legyen kedves valami olyat, hogy majd felhív, meg ilyenek, tiszta hülye vagyok, hol a taktika, mér nem gondolkodsz mikibzmganyád, mérnem, te fasz.

charlotte has to die, i want my miranda back.

a versenysztriptíz most volt, vagy az egy másik este, kérdőjel.

nem nagyon emlékszem sokmindenre.

olyan régen kérdezték már meg, hogy mekkora a farkam, hogy ha hirtelen kéne, meg se tudnám mondani.

azért tudnék kelletlen ölelgőzni egy olyan nyeszlett kis nyunyóval, mint az edwardcullen, mert ő legalább hűvös még ezekben a seggizzasztó időkben is.

a praktika, ugye.

vannak azok a bizonyos jelek. meg van a murphy. nomegmég vagyok énis.

my life is a serious combination of these.

tehát, kérésre a roadtrip képekben, képírva. ez ugye nem egy fotósblogbzmg.

az első képen azt látjuk, amint a lányok, miután bepakoltak a családi kombiautóba, rájöttek, hogy nem tudnak hova ülni, mert nincs több hely, ennek következtében hisztérikus nevetésben törnek ki, a háttérben miki a nyugalommal eltelve szívja az erősen fogyó cigarettakészletét. ha tüzetesebb pillantást vetünk az autóra láthatjuk, amint a lányok öt napra fejenként becsomagoltak egy nagy és egy kisbőröndbe, kistáskába, közepes táskába, mégegy kistáskába, ridikül, takaró, párna, pléd, pulóver, benzinkútonwcremenőstáska, kajástáska, csipszkézben, baraczk, szilva, alma kézben, citromos víz, epres víz, vízízűvíz a kézben, míg ezek alól elősejlik egydarab utazótáska és egy kajás, ami hozzám, az állítólagos homokoshoz tartozik.

a következő képen az indulást követő első benzinkúton tankolok be épp kilenc liternyi helyre huszonötliter benzint és persze mire végérvényesen bepöccenek, hogy itt bizony csúnyán átbasztak, addigra már ki is fizettem az egészet.

a következőn még az országban vagyunk, én az anyósülésen ülök arra az unszolásra, hogy pihenjek és már vagy megyven perce megfeszült idegekkel tűrök, mikoris kedvesen, de ellentmondástnemtűrő hangon kijelentem, hogy a következő kútnál pisilnem kell és visszaülök a helyemre. többet nem került elő a ki fogja a kormányt kérdés.

az ezutáni képen reggel tízkor egy kis városnézés után állunk fürdőscuccban, a homokos tengerparttól mintegy százötven méterre, bokáig vízben, attól felfelé karikákban és izzadtságban, a gondolatbuborékban megjelenő szöveg arról tájékoztat válogatott trágárságokkal, hogy nem bírunk tovább mászni, mikor lep már el a hűs víz.

számozatlanul isde a soronkövetkezőn épp a harminchatórás nemalvásunk közben égünk vörösre a napon, ugyanis alszunk a parton, bár az egyik lány folyamatosan görgetgeti az élettelenül szuszogó habtestjeinket.

van egy olyan kép is, amikor már végre abban a városban vagyunk ahol, és a szállásadó kis idős házaspárunk végre visszatértek a papírjainkkal a hívatalból, mert ezt itt így kell, bár azt a kavarodást nem fotóztuk, amikor kiderült, hogy egy kurva szót se tudunk horvátul, ez mellesleg elég meglepő volt számomra, de végülis ők se beszélnek csak horvátul, kommunikációs activity kánaán hogyúgymondjam. a kép részleteibemenően azt a pillanatot kapja el, miután kicsengettem a súlyos eurókat és a wifi felől bátorkodtam érdeklődni, hogyhát az úgyvan kezdett bele a bácsi aki a ginisz rekordok könyvébe csontnélkül bekerülne, mint a legjobban izzadó ember az univerzumban, tehát annakidején döntenie kellett az internet és a keletnémet túristák számára működtetett pornócsatornák tömkelege között és bár nemtudja mi az az internet, de valahogy a pornó mellett döntött, nem is értem. ugyan nem javítottam ki, miszerint keletnémetország már egy ideje nemlétezik, ő a helyzetet mentőleg egy feles méregerős valamivel próbálta kompenzálni, amit a kétnapos kialvatlanságomra való tiltakozásom után, mosolyogva megduplázott. naszdarovje.

van még olyan kép is, amikor az ébredés után készen állunk, vagy inkább én készenállok leigázni az egész ismert világegyetemet, mivelhogy éjszaka a fejbelövés ellenére sem sikerült aludni, köszönhetően annak a négymilliárdötszázhuszonhatmilliókettőszáztizennégyezer hat darab szúnyognak, akik az éjszaka szétmartak, merthogy valaki elfelejtette bedugni a szúlnyogírtó kézialkalmatosságot. gondolatbuborék kisípolva.

innestől csak olyan képek vannak két napon keresztül, hogy végre nyakig meg mégmélyebben vízben vagyunk, meg fetrengünk a napon, meg ilyenek és a lányok minden egyes alkalommal elcsodálkoznak azon, hogy a víz sós.

a harmadik napon nem tudom pontosan a jóisten mitcsinált, de azt tudom, hogy én kijelentettem, hogy mivel mindenki rákvörös, ezért ma nem fürdünk, hanem kirándulunk, a kép helyszíne a közeli város nagyonszép óvárosa, ahol egymást körbefotózzuk éppen, ezt úgy kell elképzelni, hogy az egyik lány fotózza a másik lányt, a másik lány fotóz minket, én meg a két lányt, mindezt egyszerre. izgi.

a negyedik napi képeken az egyik lány reggel gyűrött arccal ébred, mikor rádöbben, hogy ő bizony lány, pontosan annyira, amennyire kvázi havonta egyszer minden lány lány, ennélfogva, marad otthon, míg rajtam már a kétszámmal kissebb fürdőgatyóm van. a kép délután készült változatán a másik lány, a harmonizáló ciklusuktól elgyötörten feszít, miután egykisszundira ledőltünk, hogy az egész napot át is aludtuk. véletlen.

az utolsó napon egy olyan helyen fotózkodtunk, ahol minden türkizkék volt, betegesen türkizkék, gyönyörűségesen betegesen türkizkék és a képen éppen az látható, amikor mikiriverszt épp nemhagyják belemártogatódni a vízbe, pedig fel akartam hajtani a türkizkék ponyvát a tavak fenekéről egy áhhá felkiáltással együtt, de mondom mégegyszer nemsikerült.

nincstöbbkép.

valami köldökig kigombolt fehér izé van rajtam és majdnem olyan barna vagyok, mint a jenniferhudson, ami azért nagy dolog, mert az öt napból csak nettó két napot napoztunk, bár azt azért hozzá kell tennem, hogy a mellemen a szupermenjel kicsit fakóbb, tökmindegy, jókedvem van, szép vagyok, minden rendben lesz és britney spearst hallgatok, végre kimondtam, végre.

azért ezt majd nefelejtsemel törölni.

olyan jó volt a nyaralásmegminden, hogy egészen az utolsó előtti napig eszembe se jutott a blog, meghogy nincs internet húsz kmes körzetben, amikoris megtaláltuk azt a partszakaszt, ahol a nagyonszép magyar fiúk bandába verődve labdáztak, meg ilyenek, egészen addig míg, mire kellően kifáradtak délutánra, megérkeztek a bekenetlen hátú nagyonszép nőjeik,
a gigászi méretű kétgombóc fagyimat is odaadtam volna, ha akkor a lelki nyomoromról blogolhatok, persze másnap örültem, hogy nem tudtam, bár ezt ugye mostmár valahogy buktambukták,

meneküljenek amíg nem késő.

azthiszem, az valahol a felnőttség jele, hogy négy egymást követő este képes vagyok fél liter johnnie walkert betolni kísérő, grimasz és mindenféle rosszullétek nélkül.

na hazaértem, egészenpontosan egy cigi és egy fogmosásnyi idővel ezelőtt, persze magukmeg alszanak ezekben a fontos időkben, nomindegy, nagyon jó volt, sokat vezettem, olyan gyorsan is, hogy csekkre ki se férne, remélem senkise látta, a lányokat leadtam az anyukáknak, mindenki egybenvan, bár azt a poént még valahogy majd ki kell hevernemhogy a két harmincas nő nyomja a témát, hogy mikiapu álljunk meg pisilni, mikiapu kimegyünkeapartra, mikiapu hagysze minket kakilni,

fura lesz hétfőn a dolgozóban.

na, drága gyermekeim én lassan indulok, tessék szépen jáccani a többi gyerekkel amíg nem vagyok, egy hét és jövök.

most így tíz perccel indulás előtt valahogy olyan hülye ötletnek tűnik leautózni a tengerpartra. mámindegy.

úristen, már csak tizenkét óra és még se bepakolva, se cigim nincs, se zene nincs készítve, se semmi az égvilágon, mileszmégitt. a gyereknek persze most kell fordítani valami wikipédiaszart fegyverekről, mert az kell a ‘szakdolgozatába’.

neveccséges.

az apucikám azt távsegítette a hűtőfolyadékról, hogy vigyem el a szervízbe, mert nemúgyvanazám. ám ezt még én is túl buzisnak tartom, hogy ilyenkis fiszfaszságért szerelőzzek, neveccséges, mer ebbe pontolyankell mintamilyen bennevan, hovaszarjak.
vettem sztenderd fagyállót, szép úvérózsaszín, olyan, mint amilyen bennevan, már majdnem önteném, de olvassuk el mit mond az írás. az írás aztmondja csak hígítva lehet használni, arány sehol, a kis hülye, ez vagyok ugye én, hogy most mitcsináljon.
azért mondom ezt most el, mert lehet nemmindenki flanelinges vérlezbikus, szal, hogy tudják majd magukis, ha később leszilyen.
tehát az úgy van, ahogy ká apám elmondta, hogy minusz hetven fokig fagyálló a cucc, akkor egyegyes arányban desztillált vízzel hígítva kapunk köbö minusz harmincötfokig fagyállót, ez eddig egyszerű, viszont, ha csak ilyenkis deczit öntünk rá pluszban, akkor az mehet úgyahogyvan nyugodtan. hát ment is.
ká apám azt is mondta még és itt volt a hiba, öreg már ahhoz, hogy meggondolkodjon beszéd előtt, szal, hogy én nem bírok egyedül levezetni nyolszáz kmt. nemtudom tecceneke tudni, hogy mit nem szabad mondani a gyerekeknek, meg a fiúknak, úgyvan, pontosan azthogy nemszabad, nagyobb korban meg azt, hogy nemtudod, mert a gyerek ilyenkor csakazértis. ésmost énismajd csakazértis.

ez amúgy nem mindenkivel működik.

meglehetősen elfoglalt leszekvagyok mostanában, milyen szó már az, hogy meglehetősen, tehát tegnap elkezdtem kitakarítani az autót belülről a tripre. miközben észrevétlenül olyan alaposra porszívóztam a kárpitot, mint még soha senki, hogymár olybávált, mintha dupla áron akarnám eladni, mint az új ára volt. az egész művelet közben azon morfondíroztam, hogy ez egy újabb lehetetlen szó, najó, nemezen, hanemhogy elég meglepő dolog volt anyáméktól, hogy a másféléves jogsimra odaadták az alig ötéves, kifizetetlen kocsit kvázikétezer kmrre, ja igen, tudommár honnan a dupla ár, svájczifrank, onnan, szal azért jólesik ez a bizalom, csak most nekem úgy kell csinálni, mint a sorozatokban, hello abed, szal nem téphetek százhatvannal, mert a bizalmas szeretetet viszonzandó, vigyáznom kell magunkra. itt persze egy kicsit letörtem, a nyomaszkodó pszichológia súlya alatt, de korántsem annyira, mint azután, hogy véletlen felfedeztem, hogy kevés a hűtőlötty a kocsiban, tehát venni kell bele, tehát nemfogunk olyan filmesen füstölgő motorháztetővel lerobbanni.

feltévve, hogy az a hűtőlötty és nem a fluxuskondenzátor. namajd kiderül.

amilyen keresőkifejezéseim vannak manapság, egyáltalán nem csodálkozom, hogy főként lezlányok olvasnak.

amikor a telefonomon frissítem a programokat és a letöltős csíkok futnak egymás alatt, de mindegyik meg másmennyi megabájt és én meg ilyenkor arra gondolok, hogy versenyeztetem őket és nagyban szurkolok ésésés

ennyire izgalmas nap volt a mai.

na végre van zöldkártya. vágom a centit.

hátmaguk.

én ma sokat voltam kocsiban, ami sok hiradót jelen és lehet én vagyok a gyökci, de miabüdöslófaszaz a szerelemféltés bzmg. mér nem mondja, hogy féltékeny volt, mér kell ilyen hányadék kifejezéseket az enemháhá orra alá tolni, úúristen.
aki mégegyszer kimondjahogy, tudjáktudják, azt a puszta kezeimmel folytom meg, miután az ujjperceiből nyakláncot fűztem.

díszítés, szemek, fülek, orr.

ma egyébként nem volt semmi izgalmas, inkábbcsak tanultam, olyanokatpéel, hogy kell most nekünk olyan, hogy nemzetközi zöldkártya, ami a gkfb vagy kgfb, vagy értik ugye, külföldön is érvényes megfelelője, semmi extra, egy ánégyes zöld lepedő, sok biztosító küldi magától, de a miénk meg ponnem. lehet ugyan neten is kérni, de az nem postázza ki magát időben, szal bementem és a fiú aztmondta, hogy mivel már félórát ácsorogtam és tök helyes vagyok, hát megcsinálja most az anyukám nélkül, de majd legközelebb már nem. egy másik félóra mulva észrevette, hogy végzetesen lefagyott a trükkös dolog, szal hozzam be az anyukámat. írtam meghat a szerk majd csüt megyek megint zárójel.
a másik ami nagyon tetszett, hogy az olyan lámáknak, akik az anyájaik kocsijával akarnak menni horváto azoknak kell ilyen izé, hogy anyuci tudja és nembánja. az autóklub, meg biztos sokmindenki más is ad egy aranyos kis kártyát párszáz forintért, amin ötnyelven megengedi anyuci, hogy külföldön rodeózzak. pecsét vanrajta.
ezután még biztosítást is csináltunk a neten, pedig én ilyet nemszoktam, de válasszanak ide egy random közhelyet, szal most belementem. megintcsak napi párszáz forint baleset, meg betegség, meg ilyen szarok és ki lehet egészíteni a kocsira is, műszaki baja ha lesz. nem lesz. mostmegmondom nem lesz.
csak hogy tanuljanak velem maguk is.

mert az uncsi bejegyzések is kellenek. nem.