egy. főnök kettőpontnulla úgy ráugrott most a mikinek feleséget keresünk témára, hogy szerintem alekosz hamarosan elbújhat mellettem, ha rajta múlik. komolyan mondom olyan idegesítő az egész, hogy rendesen félek mikor vágom a homofób fejéhez, hogy hagyjadmárbzmg, hát buzivagyok, nemkell senki csúnyája bzmg.
kettő. ugyanakkor a végletekig tudok azon röhögni hogy milyen emberek milyen ügyekben kiknek írnak miket éslegfőképp hogy. a mai topötben benne voltpéel amikor vki úrhölgy helyett aztírta, hogy úrnő és én csak a combom csapkodom bár lehet simán csak műveletlen vagyok. mondjuk ez akkoris vicces volt.
három. a dolgozóban pizzát vacsorázni ciderrel estetízkor az nagyon beteg dolog, ugye.

volt négy is, de már elfelejtettem.

onnan lehet tudni, hogy egy spamben érkezett fasznövesztő tabletta kamu, hogy a hölgyeknek való megfeleléssel kezdődik. buzi vagyok kérlek, a hölgyeknek akarok a legkevésbé megfelelni.

mellesleg nincs is jobb fasznövesztő, mint egy jóképű meztelen fiú karnyújtásra.

arra jöttem rá, pusztán logikai alapon, hogy muszáj találnom egy tisztességes kapcsolatot és a seggreült kis életemet össze kell szedben benne. akkor talán majd nem fogok czigizni, talán elmennék orvosokhoz, elkezdenék sportonli és lefogynék, biztos hogy nem laknék a dolgozóban, ami ugyan dícséretes és komplett hülyeség, de egyáltalán nem profi dolog és talán lenne annyi szeretet a kis mellkasomnak tapadó bőrében, hogy nem fordítanék némán hátat főnök kettőpontnullának amikor olyat mond ami nem tetszik, mert ez bizony buzis és nem szép dolog.

kicsit most nem veszek észre dolgokat és ennyit nem ér heti nyolcvanóra munka.

el vagyok most egy kicsit szottyadolva, nem is igazán érdekes, viszont ezt nem bírom megunni, már napok óta, a the glee project óta bírom a kis duckómuckót,

és szomorú időkben nincs is jobb gyógyszer, mint egy kis drag.

fent ültem a hatodikon egy hatalmas hófehér tárgyalóban. az egész olyan szürreális volt, az ablakok a dunára néztek, de a terem maga tiszta volt és steril. fehérek voltak a falak, a bútorok, sehol egy növény, vagy egy dísztárgy, középen a hatalmas fehér kerek asztal, körülötte pedig a design székek, mondom szürreál a köbön.
akkor kopogtattak és belépett egy férfi. szürke jóvágású öltöny volt rajta, a haja vörösesszőke volt, az arca szeplős, kicsit félénknek hatott, no meg negyvenesnek, bár igazából ötven is elmúlt. bemutatkozott és leült, mikor hirtelen lármával benyitott egy teltkarcsú nő. hatalmas göndör haja volt, mély dekoltázsa, rengeteg ékszere, meg egy louis vuitton táskája. ő volt a pszichológus. csilingelő hangon mutatkozott be, majd leült velem szembe és biccentett a pénzügyi tanácsadó fickónak. mindenféle papírokat vett elő és kérdezgetni kezdett azon a csilingelő hangján úgy, hogy minden kacagásba futott át, meglehetősen idegesítő dolog volt tőle, nem értettem, hogy zavarban van, vagy ennyire mulatságos valami. jegyzetelt. elmondtam neki, hogy ki vagyok, mi vagyok, honnan jöttem és hogy ugyanoda is megyek vissza, nem akarok nagyobb változtatást az életemen. a nő gondosan felírt mindent, a férfi pedig feszülten figyelt, bár az arcán lehetett látni, hogy nem nagyon hiszi el amit mondtam.
megint kopogtak és belépett egy alacsony, nagyon kövér fickó, izzadt mint a ló és látszott rajta, hogy a háta közepére se kívánja az egész helyzetet, hogy csak úgy valaki hirtelen bedobta ebbe az ügybe. ő is bemutatkozott, majd leült. bemutatta a nőt, elmondta kicsoda és miért van itt, majd ugyanezt a férfival is, aztán hozzám fordult, hogy vane kérdésem. mondtam, hogy nincs. ami lényeges azt elmondtam, a többi pedig magától fog történni. kicsit izgatott lett és láttam rajta, hogy nagyon meg szeretné kérdezni, hogy mi lesz ezután, de valahogy nem tartja illőnek, hát elmondtam neki is. nem változtatok az életemen, minden marad a régiben. járadékot akarok egy listányi embernek, és pár nagyobb kiadástól eltekintve a pénzt be fogom fektetni. értetlenül állt az egész előtt, de bólintott.
aztán megérkezett az ügyvédem, az én jóképű, magas, pergőnyelvű ügyvédem, elém tette a papírokat.

ahogy megbeszéltük, az aprót ma átutalják, a hárommilliárdot pedig a jövőhéten  a százmillás számlákra, a hat pénzügyi céggel a szerződés már elő van készítve. bólintottam és a tollért nyúltam.

nem tudok aludni most egy kicsit.
jövőhéttől az van, hogy rajta lesz a nevem az ajtón, a telefonon, azon a rengeteg papíron, dolgozókettőpontnulla finally has been arrived. persze nem a munkától félek, azt már egy jó ideje csinálom laposban, csak valahogy mégis itt ugrál bennem föl le a bizonytalanság, hogy mégis mi lesz, hogy lesz, tele vagyok tervekkel, amiket majd szép lassan föladogatok, rengeteg dolog van, amit szeretnék, meg ahogy szeretném, új rendszereket és módszereket fogok bevezetni és ugyan nem én leszek a főnök, de úgy kell csinálnom, hogy észrevétlen is érvényesüljek és egy új dolgozót csináljak az egész helyből ez a titkos feladatom, mint a realitykben és persze ott a sok ismeretlen kaland is, a mi kisfiunk végre felnő asziszem,

nem tudok aludni most egy kicsit.

szóval kijöttem a boltból a rendesen megpakolt bevásárlókocsival, amíg a lány a dolgozóból visszament valamiért, mondom addig bepakolok. az eső esett, a szél fújt, kicsit utópisztikus egy helyzet volt, bár ez igazából nem számított. odaléptem az autóhoz, nyomtam a gombot a kulcson, semmi. nyomtam a másikat, semmi. mondom biztos akkor a kulccsal. betolom, elfordítom, központizár fel, ajtó kinyit, riasztó ordít, debénavagyokbzmg. becsuktam, visszazártam, felhívom a lányt.
hát ő nem tudja, sose csinált még ilyet, siet. felhívtam főnökkettőpontnullát, elvileg ő jár a kocsival mindig, aztmondta hogy amióta nála van a kocsi, cirka két éve, még sose csinált ilyet, nem is tudta, hogy van benne riasztó. mondom de főnök figyelj. odasétáltam és kommentároltam, hogy most nyomom a gombot és semmi, most nyomom a másik gombot és megint semmi, most beteszem a kulcsot, most elfordítom, most felnyílt a központizár, most kinyitom az ajtót, a többit hallod, mondta, hogy hallja, de ötlete sincs, várjam meg a lányt és jöjjünk valahogy haza. jó, mondtam neki.
épp kerülöm meg az autót az orránál, hogy fedezékbe álljak az eső elől, amikor figyelmes leszek egy márkajelzésre.

nos, ez nem a mi autónk volt, a mi autónk, ugyanolyan szín, forma, kerekek, minden, de más márka, kerek tíz méterrel arrébb volt. röhögés.

de a kulcs kinyitotta az autót. röhögés.

eztán egész nap a milettvolnaha kezdetű mondatokkal érkeztették a tulajt, pakoltatták be velem a cuccot, jöttek a rendőrök, zárt rám az autó, amikor megpróbáltam beindítani, végül mindenki úgy ment haza a dologzókettőpontnullából, hogy görcsben fájt az összes gyomra a szószerint földön fekve röhögéstől.

épp egy csokiskekszel púposra rakott kocsit toltam a boltban, amikor szembe jött velem a tűzoltó.
a tűzoltó magas volt, bronzbarna, vagány fekete haja volt és olyan jóképű, mint aki most lépett le a naptárról és istenem, olyan jókötésű fiú volt, hogy a vérkeringésem három ütemet is kihagyott, hogy aztán hosszantartó fájdalommal újrainduljon.
akkor nagyon régtől egy kicsit megint úgyéreztem, hogy nem vagyok se kövér, se csúnya, se semmi, csak jár nekem is, mint bárki másnak a prince charming

mert mindenki megérdemel egy igazi férfiölelést.

a mellszőr olyan, mint egy jódrága audi.

aki menő villant vele, mindenki másnak meg csak van.

minden körülmények között imádom a közhelyeket, észre is vehették mennyivel dobálózok itt a blogonismondjuk, tehát vegyünk egyet dekára
úttalan utakon.
mégis miabüdöslófaszt jelent ez, kérdezem, hogy lehet valamilyen út úttalan, hogy a picsába lehet ilyen mélyenszántó rímet kitalálni, nemfogomfel a csököttkis agyammalbzmg, nemfogomfel.

ténylegnem.