2012 07 havi bejegyzések

a dráma sziszem megunhatatlan műfaj, mint amikor a cukifiú azzal ír rám, hogy doki ajánlott neki, mire az orvas közli a boldogsága tárgyát egy elragadó üzenetben, amiben a lényeg a gondolatolvasás, hogy nem rajtam bukott meg a dolog. nyilván hanta, de jól esett, meg az is, hogy neki összejött a filmes nagyszerelem, azér ez is valami.
úgyhogy most épp vetítek. dokit a cukifiúra.

#pofárafogszesnibzmgfiam

nemtudom maguk mire gondoltak a hétvégén, de én a farokpiercingre, egészpontosan a price albert karikára kis golyócskával, rajongás szarásig.

aztán eszembe jutott, hogy ez hogy készül és el is múlt.

és ma jöttem haza és minden második kocsinak, de tényleg minden második kocsinak, csak az egyik lámpája világított, de tényleg csak az egyik.

és nem motorok voltak.

utálom azokat a nőket, akik renszeresen előveszik a kifogáskalapból azt a jól begyakorolt dumát, hogy de én ezt már neked mondtam. a múltkor mondtam pedig, emlékszemis, hogy ezmegaz a ruha volt rajtad.
lófaszt. ha nekem valaki olyat mond, ami miatt két hétig nem tudok dolgozni azt asszem megjegyezném, akármilyen ruhában is vagyokbzmg.

nők

és még belémvágja a kést utoljára, hogy sok sikert nekem is. bzmgbzmgbzmg.

muszáj találnom egy lakást ahol kiprojektelhetem magam domesztosszal, meg teddyhengerrel.

és tessék, már biztos voltam benne, hogy doki egy töketlen kis pöcs, hogy nem ír vissza, miután felfedem magam a kékiviven, erre írt mareggel. onnan is lehet tudni, hogy hétfő van, hogy jól van, szerelmes és pestre akar költözni vmi fiú miatt.

dasdasdasw

az álom pasim elhúz vmi fiú miatt, aki nem én vagyok, a szíven szakad kettőbe, úgy volt, hogy mi adjuk elő adamandandy forevör, dasdasdasdw.
és most lenne egy izgi fiú, de egyre kevésbé izgi, a szívem fáj, dokit végleg elkúrtam, ki fogja megforgatni a levegőben a palacsinám eztán, édes istenem, esek össze a bánatban.
ráadásul az amerikai sorozatokon való neveltetésem szerint csak annyit írhatok neki vissza, hogy legyen boldog.

sosem volt még ilyen aktuális a rolling in the deep.

a dolgozóban onnan lehet megismerni, hogy valami az én munkám papírja, hogy csokiper kakaófoltos az egész.

nomegpersze a nevem is rajtavan, de az nem olyan vicces.

a dolgozóban mindenki a szarásról, meg a fosásról, meg a béltisztításról, meg az emésztés minden bélkanyarulatáról beszél már hetek óta, csak eddig nem tünt fel ennyire, úgyhogy most mindenkit egy hatalmas szárított elefánt ánuszrózsa nyaklánccal képzelek el

ezt jelenti tehát felnőttnek lenni

egybekezdés munka, három válaszemail három idétlen fiúnak, egybekezdés munka, csak össze ne keveredjek, állok a cselédszobámban a légkondi alatt, reszketek, de ha kilépek a fújásból ott a negyven fok és kezembe veszem a farkam, nézem a fiúkat az interneten, de nincs esélyes, nézem a telefonokat az interneten, de nincs pénzem, nézem az autókat az interneten, de nem akarom dzsordzsot megbántani, annyi kaland az élet, annyi ügy a munka, annyi defektes fickó van itt a városban, hogy édesség meg egyse

így vagyunk mi buzifalván.